Elvitték Hódmezővásárhelyről az ott elhelyezett, kísérő nélkül érkezett kiskorú menekülteket. Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdéssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, melyben az iránt érdeklődött, hogy Lázár Jánosnak milyen szerepe volt ebben, és mi zavarta a környékbelieket a hódmezővásárhelyi intézményben. Korábban a Délmagyarország ugyanis arról számolt be, hogy a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató a hódmezővásárhelyi önkormányzat kérésére költöztette át a gyerekeket Fótra.
Rétvári Bence, a minisztérium parlamenti államtitkára válaszában azt írta: a fóti gyermekközpontot kifejezetten a kísérő nélküli kiskorúak ellátására hozták létre 2011-ben. Ide összesen négy gyermeket vittek át Hódmezővásárhelyről, a többiek ugyanis engedély nélkül továbbutaztak, illetve a hódmezővásárhelyi otthon március óta nem fogadott új gyermekeket.
A Délmagyarország információi szerint a hódmezővásárhelyi intézményben azóta magyar családokból kiemelt gyermekek laknak. (HVG.hu)