Belföld

Úgy tűnik, egyelőre szinte senkit nem érdekel az évtized legnagyobb színpadi produkciója

Június 17-én és 18-án mutatják be a Hősök terén az Itt élned, halnod kell című rockmusicalt. A főszerepben

  • Vikidál Gyulát,
  • Varga Miklóst,
  • Deák Bill Gyulát és
  • Demjén Ferencet

láthatják majd a nézők.

Lesz még a színpadon

  • harminc színész és énekes,
  • hetven artista és tűzzsonglőr,
  • negyven lovas kaszkadőr és
  • háromszáz táncos is.

Viszont úgy tűnik, az embereket nem igazán érdekli a darab. A 25-30 ezer forintos jegyek ugyanis még 77-80 százalékos leértékeléssel sem fogynak – írja a Bors.

Egyelőre nem tudják, miért ilyen kicsi az érdeklődés. Lehet, hogy nem volt elég a reklám, de az is közrejátszhat, hogy kiderült, a darab harminc éve már egyszer műsoron volt, de akkor április negyedikén, a felszabadulásunk 40. évfordulóját ünnepelték vele.

A produkciótól érkezett információk szerint nem lesz üres a tér, hiszen több ezer iskolást akarnak majd kivezérelni.

Koltay Gábor azt mondta a Borsnak, hogy köszönettel tartozik a kormány által létrehozott 56-os emlékbizottságnak, ami hozzásegítette őket ahhoz, hogy megszülethessen az előadás. Azt mondja a cím kivételével

a mostani produkciónak semmi köze a 30 évvel ezelőttihez.

Mindenkit vár a Hősök terére, akit érdekel a magyar történelem és szeretne részese lenni egy mindössze kétszer színpadra kerülő történelmi utazásnak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik