Belföld

Novák Előd: “Hiába remélik sokan, hogy pártszakadás lesz, nem lesz”

novák előd (novák előd, )
novák előd (novák előd, )

Nem arról vagyok híres, hogy gyenge kijelentéseket teszek, hanem arról, hogy őszintéket

– mondta Novák Előd a HírTV-ben.

Azt viszont nem tartja korrektnek, ha valaki mást mond egy kongresszuson, mint amit valójában képviselni fog.Azt mondja, a híresztelésekkel ellentétben nem írt belső levelet a tagságnak, a pártigazgató tette közzé programját.

Az a Fidesz szokása, hogy úgy indul el a választásokon, hogy nincs programja, nekem volt programom

– tette hozzá a volt alelnök.

Azt mondja, hiába remélik sokan, hogy pártszakadás lesz, nem lesz. Novák saját gyermekének tekinti a Jobbikot, így fáj neki ez a politikai kivégzés, ami vele történik.

Három kisgyerekem van, fel vagyok készülve rá, hogy ők is fognak csalódást okozni majd, mondjuk tini korukban vagy akár felnőttként is, azonban mégsem hagyhatom el őket, segítenem kell a Jobbik életét is, ugyanúgy, ahogy a gyermekeimét is.

–  mondta a volt alelnök.

Novák egyelőre választókerületi elnökként folytatja. Azt mondja, érdemi, konstruktív vitáknak helye van egy elnökségben, de tart attól, hogy a jövőben ez nem így lesz.

Az én lelkiismeretem tiszta, emelt fővel távozom a Jobbik politikai élvonalából

– mondja a volt alelnök, majd hozzáteszi, egyszerű aktivistaként majd meglehet őt találni akár a Móricz Zsigmond körtéren is.

Megírtuk, hogy az Origo szerint 300 elnökségi ülésről vannak hangfelvételei, de Novák ezt cáfolja.

A volt alelnök mandátumának visszaadásával szeretne példát mutatni a politikusoknak, hogy nem kell a mandátumukhoz ragaszkodni.

Azt mondja, Dúró Dórát arra biztatja, hogy folytassa a munkáját és ebben segíteni fogja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik