Belföld

Tizenkét éves fiú rabolt Budapesten, nem is egyszer

Mivel még gyerek, intézkedés alkalmazható vele szemben. Javítóintézetbe küldenék.

Négyrendbeli rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség egy gyerek ellen Budapesten. Amikor a bűncselekményeket elkövette, még csak 12 éves volt.

A vádirat szerint a fiú – 13 éves társával – 2014 augusztusában a XX. kerületben támadt rá egy férfira. Közrefogták, rángatták és lökdösték, hogy megszerezzék a táskáját. Kiszemeltjük a földre esett, de a holmiját erősen szorította és közben segítségért kiabált. Mivel nem tudták megszerezni a táskáját, elmenekültek.

A 12 éves gyerek több más bűncselekményt is elkövetett a vád szerint 2014 szeptemberében, majd két hónappal később, december végén két kiskorútól rabolta el a mobilját, tavaly júniusban pedig két másik társával szintén egy telefont kaparintottak meg úgy, hogy társai fizikailag bántalmazták a készülék tulajdonosát.  A fiatalkorú vádlottat két társával együtt az utóbbi esetet követően, a sértett bejelentése alapján a helyszín közelében elfogták a rendőrök.

A gyerek az elkövetéskor a tizennegyedik életévét még nem töltötte be, ezért vele szemben a törvény szerint csak intézkedés alkalmazható. Ennek megfelelően javítóintézeti nevelés elrendelésére tettek indítványt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik