szijjarto(3)(430x286).jpg (Array)
Belföld

Szijjártó Péter Soros Györgyöt sejti Bill Clinton kritikája mögött

24.hu
24.hu

2016. 05. 18. 14:30

Szijjártó úgy véli, hogy a Clinton házaspárt egyébként is támogató Soros György állhat Bill Clinton felháborodást keltő szavai mögött.
Korábban a témában:

Egy tőről fakadnak az utóbbi napok amerikai kritikái, a Clinton család kommunikációjában Soros Györgynek a magyar kormánnyal szembeni elégedetlensége jelenik meg, mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.

A miniszter Szófiából nyilatkozott, ahol részt vett az Európa Tanács külügyminiszteri ülésén. Szijjártó Péter szerint köztudott, hogy

Soros György elégedetlen a mai magyar kormánnyal, azt szeretné, ha nem ez a kormány irányítaná Magyarországot, és mi úgy látjuk, hogy ez az elégedetlenség jelenik most meg az amerikai kritikákban.

Hozzáteszi, hogy Soros György jó kapcsolatot ápol Bill Clinton volt amerikai elnökkel és elnökjelölt-aspiráns feleségével, Hillary Clintonnal, és mindig is támogatta a Clinton család politikáját.

A külgazdasági és külügyminiszter arra reagált, hogy Bill Clinton a hétvégén azt mondta, a lengyelek és a magyarok az Egyesült Államoknak és a hidegháborúnak köszönhetik szabadságukat, most mégis úgy döntöttek, a demokráciával túl sok a baj, ezért tekintélyelvű, Putyin-féle vezetést akarnak.

Szijjártó Péter szerint a tények cáfolják az elhangzottakat, “mert az amerikai vállalatok egyre-másra helyezik a tőkéjüket, és ezáltal a bizalmukat Magyarországba”. Elmondta, 2015-ben az Egyesült Államokból érkezett a legtöbb befektetés az Európai Unió területén kívülről, és tavaly az Egyesült Államok volt a magyar gazdaság első számú exportpiaca az Európai Unión kívül.  Hozzátette,

a magyar-amerikai gazdasági együttműködés egy sikertörténet, ami nem lehetne így, ha az amerikai tőke, az amerikai vállalatok nem bíznának Magyarországban.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Image: 73483992, A hamarosan forgalomba álló új Mercedes-Benz Citaro autóbuszok a budapesti Hősök terén, a járművek átadása alkalmából tartott ünnepségen, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.