Szerdán született elsőfokú, nem jogerős ítélet B. Krisztián egykori kórházigazgató ügyében. A Fővárosi Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte az orvost, aki három évvel ezelőtt kegyetlenül megcsonkította a vele korábban szeretői viszonyt folytató Renner Erikát. Ha a férfi ítélete jogerőre emelkedik, büntetésébe beleszámít négyhónapos előzetes letartóztatása is, jó magaviselet esetén 2 év 8 hónapot kell a rácsok mögött töltenie.
A férfi, miután hosszú időn át zaklatta, előbb elkábította áldozatát, majd nemi szervére lúgot öntött. Renner Erika maradandó egészségkárosodást szenvedett: eddig hat műtéten esett át.
Én is azt hittem, hogy tudom kezelni, együtt tudok vele élni. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ember ember ellen ilyen kegyetlenségre képes
– nyilatkozta a 24.hu-nak Renner Erika, aki két televíziós interjú között szakított időt a beszélgetésre. Tudatosan együttműködik a sajtóval, hogy üzenete minél szélesebb körhöz eljusson.
Szeretném, ha már a kamasz lányok is pontosan tudnák, hogy a zaklatás legelején a hatósághoz kell fordulni, már az első jel után. Tudniuk kell, hogy nem szabad engedniük, elbagatellizálniuk a történteket vagy abban reménykedni, hogy a zaklató majd jobb belátásra tér. Világossá kell tenni, hogy egyedül képtelenek szembeszállni a zaklatóval, aki nem fog megváltozni, és esetleg súlyosabb bűncselekmény áldozatai lehetnek
– teszi hozzá az édesanya, aki a szerdai, nem jogerős ítélettel kapcsolatban egyelőre csak annyit tud biztosan kijelenteni, hogy annak is örül, hogy idáig eljutottak.
Korábban az ügyészség négy hónap előzetes letartóztatás után szabadon engedte az orvost, majd megszüntette az eljárást és a nyomozást is, és a bizonyítékok megsemmisítéséről határozott. Az orvosról a Nyugati Fény írta meg, hogy rokoni kapcsolatban áll Mikola István egykori egészségügyi miniszterrel, aki jelenleg a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára. Terézváros Önkormányzata csütörtökön közleményben tudatta, hogy bár rendelettel nem tudták leváltatni az orvost, aki még íz ítélet után is gyermekorvosként dolgozott a kerületben, megkérték, hogy önként mondjon le praxisáról. B. Krisztián elfogadta az önkormányzat döntését.
Renner Erikát a történtek után négy hónapon át támogatta az Áldozatsegítő Szolgálat, azóta saját zsebéből kell fizetnie a peres eljárás során felmerülő költségeket.
Három éve nem kapok semmilyen segítséget, mindent nekem és a családomnak kell állni: az ügyvédet, a különböző papírok árát. Az áldozatnak fizetnie kell a nyomozati iratokért, hogy az ügyvédje dolgozni tudjon. Ehhez jönnek még az egészségem helyreállításával kapcsolatos költségek
– magyarázza. Utoljára április elején műtöttek. Mint mondja, még mindig csak a hosszú út elején jár, mindig az adott beavatkozás után tudják meg, merre is indulnak a jövőben, hogyan gyógyul a sebe. Egészségügyi kilátásairól ezért korai lenne még beszélni.
Megváltozott testben folytatni
Az Acid Survivors Trust International (ASTI) nevű szervezet a savas támadások áldozatait fogja össze, segít újjáépíteni életüket, elfogadni megváltozott testüket, énképüket. Világszerte mintegy 1500 ilyen eset történik évente, a legtöbb Bangladesben, Kambodzsában, Nepálban és Ugandában, ezekben az országokban az ASTI helyi szintű támogatói hálózatokat épített ki. A szervezet önkéntes plasztikai és égési sebészeket, gyógytornászokat, ápolókat, különböző tanácsadókat és pszichológusokat fog össze, ezzel a szakmai hálóval segíti az áldozatok rehabilitációját.
Az ASTI együttműködik az ENSZ-szel és más nemzetközi kulcsszereplőkkel. Honlapjuk szerint az egyik legfontosabb feladatnak a kutatást tartják: meg kell érteni a jelenséget, ami országonként más-más mintázatot mutat.
2015 nyarán Lalita Kumaramangalam, az indiai Nemzeti Bizottság a Nőkért (NCW) vezetője arról beszélt, hogy az országban túl könnyen elérhetőek a támadásokhoz használt vegyi anyagok, ezért az eladóknak is felelősséget kellene vállalniuk a támadások egyre növekvő számáért.
Nagy-Britanniában – miután több súlyos támadás is napvilágra került – tavaly év végén indítottak kampányt azért, hogy a kormány szabályozza, kösse valamilyen engedélyhez a savvásárlást. A lap egy cikkében azt mutatta be, milyen egyszerűen lehet nagy töménységű savhoz jutni.
A Guardian pedig szeptemberben arról írt, hogy Nagy-Britanniában tíz év alatt megduplázódott a savas támadások miatti kórházi kezelések száma. Fontos megjegyezni, hogy a veszély nem csak nőkre vonatkozik: az áldozatok 20 százaléka férfi. A 24.hu újságírója, Erdélyi Angelika az ASTI önkéntese, a savas támadásokról írt cikkét itt olvashatja el. Figyelem: felnőtt tartalom!