Belföld

Május 1. – De honnan ered az egyik kedvenc ünnepnapunk?

óra (óra, munkás, templomóra, szombathely, munkás, )
óra (óra, munkás, templomóra, szombathely, munkás, )
Május 1. eredetileg egy sikertelen chicagói tüntetés megszervezésének emléknapja, amelynek során több százezer munkás szerette volna érvényességre juttatni jogait.

Korosztálytól függetlenül ott cseng a fülünkben, hogy „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás”. És még csak különösebb hypertextuális kapcsolódásokra sem kell gondolnunk ha ez valamiért május 1-jén még inkább így van. Robert Owen tehet róla, nem Nagy Feró.

Igaz, hogy a keresztény egyház is komoly ünnepnapként tekint május 1-re, hiszen ezen a napon ünnepeljük munkás Szent Józsefet. Erre azonban kevéssé gondoltak az ipari forradalom időszakának brit munkásai, amikor vérre menő küzdelmek árán igyekeztek érvényesíteni jogaikat, már amennyire arra lehetőség nyílott az 1800-as évek elején.

Robert Owen nem munkás volt, hanem épp ellenkezőleg, gyártulajdonos. Azonban olyan mágnás, akit valóban érdekelt, hogy mi történik azokkal, akik végeredményben a vagyonát termelik nap mint nap, úgyhogy több se kellett neki, fogalmazott egy szép kerek kiáltványt, melyben többek között lefektette, hogy az addig átlagosan 15 órás munkanapokat 8 órásra kell csökkenteni. A szlogen pedig nem volt más, mint „nyolc óra munka nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés”.
Hangzatos és találó.

Egészen 1856-ig azonban nem történt előrelépés, hiszen a robbanásszerűen fejlődésnek indult gazdaság hallani sem akart effélékről. Ám ebben az évben ausztrál munkások egy csoportja addig-addig küzdött és tüntetett (majd szakszervezetet alapított), hogy a kormány engedett a nyomásnak és bevezette a 8 órás munkaidőt.

1866-ban amerikai kollégáik is megpróbálkoztak a dologgal, amikor is 350 ezer munkás tódult az utcákra Chicagóban, bár a tüntetésnek lövöldözés és majdhogynem vérfürdő lett a vége.
Senki sem halt meg, de ez a nap igencsak emlékezetes maradt. Olyannyira, hogy mivel május 1-én történt, napjainkban világszerte erre a napra emlékezve tartjuk a munka ünnepét, vagy kevésbé ismert, mégis beszédesebb nevén a munkások ünnepét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik