Belföld

Az orvosi kamara szerint béremelés kell az egészségügyben

Nem bólintunk rá olyan egyezségre, amely nem indítja el ebben az évben az egészségügyben a béremeléseket, mondta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Magyar Hírlapnak a sztrájktárgyalást követően, ahol nem született megállapodás.

Éger István a napilap pénteki számában megjelent interjúban azt mondta, követelésüktől nagy távol áll a kormány ajánlata.

Hozzátette: az elmúlt hetekben a tárgyalásokon résztvevők tényként kezelték, hogy megnyitják az idei költségvetést. Ehhez képest a szerdai egyeztetésen a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselője nem konkrétumokról beszélt, hanem esetleg teljesülő lépésekről – mondta a kamarai elnök.

Éger István közölte: a helyzet súlyosságához mérten direkt, egyértelmű, politikai döntésen alapuló, számszerű megállapodást akarnak látni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik