hegedüs istván (Array)
Belföld

Az ORÖ feljelenti Hegedüs István korábbi elnököt

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 04. 21. 18:28

Büntetőfeljelentést tesz az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) jelenlegi elnöksége a korábbi elnök Hegedüs István és több vezetőtársa ellen.

Az ORÖ csütörtöki közleményében kifejtette:

az ORÖ belső vizsgálata megállapította, hogy Hegedüs István vezetése alatt az önkormányzat súlyosan jogsértően működött.

A költségvetési támogatásokat “jogellenes körülmények között” használták fel, a támogatási szerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítését és a hatóságokkal való együttműködést “példátlan módon, nyíltan elutasította”. Hegedüs István “jogellenes tevékenysége, és az önkormányzat kritikus gazdasági helyzete közötti összefüggés fennállására figyelemmel”, az önkormányzat feljelentést tesz – tették hozzá.

Elhatárolódnak

Mint felidézték: a csütörtökre összehívott rendkívüli közgyűlésük határozatképtelenség miatt elmaradt. A közlemény szerint az országos önkormányzat képviselői elutasították “a korábbi bukott vezetők hatalom visszaszerzésére irányuló törekvéseit”. A roma nemzetiségi önkormányzatok elhatárolódnak – mint fogalmaztak –

Hegedüs István, Vajda László és társai által kezdeményezett, a magyar belpolitikát befolyásolni kívánó külföldi magánszemélyek által fenntartott alapítványok és magyar ellenzéki pártok által finanszírozott roma demonstrációtól.

Annak valódi célja ugyanis az ORÖ szerint a

romaközösség és a többségi társadalom szembeállítása, a közrend megzavarása.

Az ORÖ csütörtöki rendkívüli közgyűlésének – pár perces tanácskozásán – a 47 tag közül 16-an írták alá a jelenléti ívet. A napirenden szerepelt volna Balogh János elnök (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma – MCF) visszahívása méltatlansági eljárás keretében, valamint az ORÖ gazdasági vezetőjének és hivatali vezetőjének a visszahívása. Hegedüs István (Lungo Drom), az ORÖ korábbi elnöke a sajtótájékoztatón azt emelte ki: a jelenlegi vezetés nem vett komolyan csaknem húsz képviselőt, akik nem csupán azt kívánták megvitatni, mit tett hivatali ideje alatt a két hónapja megválasztott elnök, de azt is, van-e lehetőség egyezségre a Híd a munka világába program keretében felvett 1,6 milliárd forintról. Hozzátette: ekkora összeget az ORÖ nem tud visszafizetni, ráadásul vannak olyan programelemek, amelyeket teljesítettek, megvalósítottak.

Lakatos Oszkár (Lungo Drom) az eseményen jelezte: azt tervezik, hogy kezdeményezik a közgyűlés önfeloszlatását, mert a mostani körülmények között nincsen értelme a tevékenységüknek.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.