Belföld

Fagyállós gazda: az ügyészség már nem akar enyhébb büntetést

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség visszavonta a fellebbezését, szerintük a hét év börtön nem szigorú, hanem törvénysértően enyhe.

Hét évet kapott az a vácszentlászlói gazda, aki fagyállót kevert a meggyborába, amely elfogyasztása után egy ember – az italából lopó tolvaj – meghalt, ketten pedig rosszul lettek. A Budapest Környéki Törvényszék döntése szerint büntetését börtönben kell leülnie, legkorábban négy és fél év után bocsátható feltételesen szabadlábra, írtuk korábban.

V. Pál Gyula a rendőrségen először tagadta, hogy ő tette volna a fagyállót a borba, később beismerte tettét, de előbb állította, egy liter fagyállót tett a megmaradt nagyjából 10 liter borba. Később azt mondta, két-három decit tett húsz literbe.

Az elsőfokú ítélet után az ügyészség enyhítést nyújtott be a vádlott javára, hatalmas közfelháborodást kiváltva ezzel. A Népszabadság szerint ezt bírálta felül a fellebbviteli főügyészség, melynek szerintük az első fokú ítélet nemhogy túl szigorú, hanem törvénysértően enyhe.

Azt írják, kétszeresen minősített emberölés kísérletéért (több emberen, illetve több ember életét veszélyeztetve követte el a vádlott az ügyészség szerint a tettét) középmértéken számolva is hét évnél jóval szigorúbb büntetést kellett volna kiszabnia a vádhatóság szerint a bíróságnak, akik enyhítő körülményként vették figyelembe a boros gazdát ért lopásokat.

V. Pál Gyula azonban hét évnél súlyosabb ítéletet nem kaphat, a súlyosítási tilalom értelmében. ha az első fokú per végén nem jelentett be az ügyész fellebbezést a vádlott terhére később már nem teheti meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik