A ma megjelent blogbejegyzésében az egykori nővér felidézi munkáját, a közben felmerült problémákat, majd ezt írja:
“Emberéletek nap mint nap, és emberéletekért küzdő, még mosolygó kolléganők.
Értük indultam! Akikkel nap, mint nap, együtt dolgoztam és úgy éreztem, senkit nem érdekel az Ő nyomoruk és szenvedésük. Vezetők tömege áll fölöttük, akik tehetnének, és csak hallgatnak kiszolgálva a nem működő rendszert.
A Magyar betegek életéről van szó! Nem működik a rendszer!
….
Abban az országban, ahol 64 ezer ember (és mennyivel több!) csak VICC -nek számít, abban az országban ahol milliárdok folynak ki értelmetlenül, abban az országban ahol nincs ellenzék, mert mindenki csak az önös érdekeit képviseli és képtelenek megegyezni és összefogni, abban az országban volt egy nővér aki hitt az összefogásban. Akkor is, ha pont a saját korrupt vezetői – akik tehetnének valamit – csak hallgatnak és csak kiszolgálják az jelen politikai rendszert, mert nem akarják a jól fizető állásukat elveszíteni-, úgy gondolta, hogy mégis a legkisebbek vagyunk többen! És mindenki tudja, hogy igazunk van, a Magyar beteg megérdemli a tisztességes becsületes betegellátást, ami ma NINCSEN MAGYARORSZÁGON.
Sokan képviselik a Magyar Egészségügyet pénzért, ez a munkájuk. Évek, évtizedek óta élnek ebből. Az, hogy munkájuk semmit nem ér, elismerni nem tudják. Mert nekik így jó. Így kényelmes.
Egy év telt el, mióta “meghirdettem” a Feketeruhás hétvégéket. Nem vagyok politikus. Nem vagyok egészségügyi vezető. Ember vagyok. Nő vagyok. Anya vagyok. Ápolónő vagyok. Csak egy ápolónő, aki megpróbálta a lehetetlent.”
Így zárja az írást:
