Belföld

Tanítanék: sikeres volt a szerdai akció

A szervezők adatai szerint több mint hétezren vettek részt a szerdai tanársztrájkban.

Sikeresnek ítélte a Tanítanék Mozgalom a szerda reggel 8 és 9 óra közötti időszakra meghirdetett  polgári engedetlenségi akcióját.

A mozgalom három képviselője, Pilz Olivér, Pukli István és Törley Katalin közölte: ilyen erejű megmozdulásra Magyarországon még nem volt példa. Rámutattak arra, hogy kevés idejük volt a tantestületeknek az akciók megszervezésére, mégis úgy látják, az ország sok pontján a nehézségek ellenére is sikerült láthatóvá tenni, hogy együtt erősek.

Kitértek arra, hogy előzetesen mintegy kétszáz iskola jelezte részvételét, a beérkező visszajelzések alapján azonban ennél jóval több helyen mentek ki az iskolák elé. A mozgalom délután 2 órai adatai szerint legalább háromszáz iskola és több mint hétezer ember vett részt a megmozdulásban.

Mint írták, bíznak abban, hogy ez a nap nem múlik el nyomtalanul. Végső céljuk, hogy érdemi tárgyalásokon, az érintettek, szakértők bevonásával kezdődjön meg az oktatás átalakítása. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik