Belföld

Fazekas szerint minden tizedik magyar gazda vásárolt földet

24.hu
24.hu

2016. 03. 25. 06:52

Minden tizedik magyar gazda vásárolt állami területet a földárveréseken – közölte a földművelésügyi miniszter a Magyar Hírlappal. Fazekas Sándor a lap pénteki számában megjelent interjúban elmondta azt is, még nincs döntés arról, hogy lesz-e harmadik köre a földértékesítésnek, az azonban biztos, hogy lesz még egy olyan forduló, amelyben halastavakat, gyümölcsösöket kínálnak eladásra.

A miniszter tájékoztatása szerint március 22-ig 44 800 hektár földet adtak el 122 vásárlónak a második árverési körben. Az adatok csak a három hektár feletti területekre vonatkoznak, az ennél kisebb parcellák értékesítése is folyamatos – jelezte.

Fazekas Sándor szerint megdőlt az ellenzék érve, hogy a fideszesek akarják megszerezni az állami földeket, hiszen az árveréseken nagyobb a kínálat, mint a kereslet.

A szaktárca vezetője szólt arról is, hogy a tejtermelőknek nyújtott 11 milliárd forintos rendkívüli támogatás mellett lehetséges tárolási és intervenciós beavatkozás is, de ezeket a lépéseket egyeztetni kell az unióval.

Azt mondta, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz csak akkor szabad hozzányúlni, ha jobb és eredményesebb lesz a működése.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.