Belföld

Városliget: Zugló fellebbez

Az önkormányzat szerint több ponton törvényellenes a Városliget 40 fájának kivágását lehetővé tevő határozat.

Szabó Rebeka, Zugló PM-es alpolgármestere az MTI-nek azt mondta, az egykori Hungexpo területén található negyven fa kivágásának engedélyét megalapozó határozatba és a kapcsolódó iratokba hétfőn tudtak beletekinteni. Ez alapján pedig úgy vélik, az eljárásban több hiba is van.

Az egyik, hogy a zuglói önkormányzatnak van tulajdonrésze a Városligetben, ezért ügyfélként kellene szerepelnie az ügyben, ugyanakkor az eljárás megindulásáról elmulasztották értesíteni őket, megsértették ügyféli jogaikat az eljárás során. Tartalmi kifogásuk az, hogy a fakivágásokhoz szükséges ökológiai kockázatelemzés hiányos.

Az alpolgármester szerint az előbbiek már önmagában véve olyan komoly hibák, amelyek megkérdőjelezik az egész eljárás törvényességét. Megjegyezte azt is, hogy a fák kivágására és pótlására nincsen ütemterv. Érdekesnek nevezete azt is, hogy a határozat szerint 7 platánt és 872 oszlopos tiszafát akarnak ültetni a Városligetbe. A tiszafák “kifejezetten lassan nőnek”, “nagyon sokat kell majd őket locsolni” és mérgezőek – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik