Belföld

Tóbiás Táncsics börtönénél üzent Orbánnak

Tobias-Jozsef(430x286).jpg (Array)
Tobias-Jozsef(430x286).jpg (Array)
Az MSZP elnök-frakcióvezetője felment a budai Várba, hogy elmondja véleményét a kormányfő költözéséről.

A kormány elvesztette nemzeti jellegét, a kiváltságosok kormányává vált – mondta Tóbiás József . Az MSZP elnök-frakcióvezetője a budai Várban, Táncsics Mihály egykori börtönénél emlékeztetett rá, hogy a kabinet 270 millió forintot kíván költeni Orbán Viktor miniszterelnök védelmére, és eddig több mint 20 milliárd forintot költött az apparátus várba költöztetésére. A legújabb információk szerint pedig újabb egymilliárd forintot szánnak bútorokra, festményekre, műtárgyakra – tette hozzá.

Mi ez, ha nem az urizálás, honnan van az a gőg, hogy miközben Magyarország négy régiója Európa legelmaradottabb régiói közé tartozik, amíg egymillió ember dolgozik és mégis létválságban van, miközben kórházaink, oktatási intézményeink romokban vannak (…) milliárdokat szór el magára a kormány.

Tóbiás József szerint ennek véget kell vetni, mert a kormánynak nem saját magát, hanem a népet kell szolgálnia, és elsősorban az egészségügyre, az oktatásra és a hétköznapok biztonságára kell figyelnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik