Belföld

Kockás ing: lenne itt egy köztes megoldás, de Orbán Viktortól senki sem veszi észre

Zsolt Péter
Zsolt Péter

szociológus. 2016. 02. 22. 19:03

Korábban a témában:

Az öltözködés gyakran a dolgok lényegéről szól, benne mutatkozik meg egy csoport, akár egy nemzet humorérzéke, életrevalósága, ellenálló képessége. Nem lehet rá legyinteni, mert mozgatja az emberek akaratát, mintha csak a szél fújná őket egy irányba.

Titokzatos ereje van a közvéleménynek. Nem a vitákban kiérlelődőnek –, mert az oly ritka. Nem a sajtóban megjelenőnek –, mert ahány médium annyiféle interpretáció. Végül még a tárgyalóasztaloknál az érdekeltek egyeztetése során kialakult álláspont sem igazán közvélemény –, mert mindig lesznek, akik botrányosnak érzik, noha lehet, hogy az adott helyzetben egy elfogadható kompromisszum született. Az öltözködésben rejlő erő nagyobb ezeknél, mert a hatalom korlátaira figyelmeztet. Az öltözködés üzenetei mindig legitimációs kérdéseket vetnek fel. Hol megerősíti a közvélemény, amikor mindenki igazodik az elvárthoz, hol látens módon tud csak az ellenérzés bujkálni, hol meg a lázadás totális szimbólumává válik.

Az öltözködés képes visszarántani a földre az attól eltávolodó hatalmat.

S ezek után írhatnék némi kultúrtörténetet, hogy miként harcoltak a ruhákon keresztül a társadalmi osztályok, és hogy mennyire nem volt magától értetődő melyik győz, és hogy most egész másképp néznénk ki, ha például az arisztokraták maradnak hatalmon. (A férfiak például harisnyát és térdnadrágot hordanának.) A ruha teszi az embert, a ruha harcol, és megmutatja ki lett a győztes. Legyen az egy bőrdzseki, egy babos kendő, egy fekete ruha vagy egy kockás ing.

Egy babos kendőt viselő – ahogy azt Nagy Feró több helyen is elmesélte már – annak idején azt jelentette, hogy a viselője mindent utált, de – tegyük hozzá – egy fekete ruhás nővér vagy egy kockás inges tanár nem valami ellen, hanem valamiért lázad. Az aktuális kérdés most az, melyet bármely marslakó is feltenne, ha felénk járna, és ezeket a ruhákhoz kötődő ellenálló megmozdulásokat látja, hogy a kockás ing végül is kinek-minek a legitimitását támadja? A leköszönt és a mozgalmat kiváltó Klinghammer államtitkárét? Balog Zoltán miniszterét? Czunyinéét? Netán Orbán Viktorét?

Czunyiné legitimitását aligha, mert ő épp úgy a múlt, ahogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. Lehet, hogy nem személyeket támadnak, hanem struktúrákat.

Az építményeknek azonban mindig van egy szimbolikus vezetője, és ha a vezetőt ledöntik, a lázadók mindig bízhatnak benne, hogy valami új kezdődhet. Néha nem kezdődik semmi új vagy még rosszabb jön, de ez mindegy is, a szimbólumokon aratott győzelem hosszú időre megnyugtathat mindenkit. Szóval akkor mégis személyeket támadnak?

Meg tudom érteni, ha valaki azt állítja, hogy a küzdelem politikai természetű, és előbb kell a hatalmat birtokolni, hogy onnan aztán vissza lehessen hatni az oktatásra, egészségügyre stb. Elég sokszor próbálkozott már azzal az ellenzék, hogy egy civil vagy szakszervezeti elégedetlenségtől azt várta, hogy ráülve erre a hullámra, majd fogást talál. Csakhogy itt is ugyanaz mondható el, mint amit a ruhák kapcsán megállapítottunk, ezek a mozgalmak nem valami ellen, tehát nem Orbán Viktor ellen, hanem valamiért szerveződtek, tömegességüket pedig végképp a valamilyen ágazat megjavításáért való elköteleződésnek tudható be. Nem a mozdonyvezető cseréje, hanem a mozdony megjavítása viszi ki az utcára a tömegeket.

Fotó: Neményi Márton

Megszerzett előjogokért protestálnak vagy teljesen önzetlenül az emberi méltóságért, emberi jogokért, néha már csak normális szolgáltatásokért, a minimális betegjogokért, és az oktatás működtetéséért, máskor szakszervezeteket is érdeklő életpályamodellekért, megint máskor csak egy olcsó információs társadalomért. Hogy ki van felül, az a legtöbb valamiért harcolónak mindegy.

Amennyiben valaki úgy gondolja, pusztán egy ember leváltása megold bármit is, az könnyen lehet, hogy téved. Akik így látják, azzal érvelnek, hogy ők csak a dolgok szimbolikus részét veszik észre, bár elismerik, hogy a személycserék vágya jelezheti a valódi megoldáskeresés szándékát. Más meg úgy gondolja, hogy Orbán Viktor megbuktatása feltétele ezen alrendszerek megváltozásának, bár szinte mindegyikük tanácstalan, ha Orbán helyett egy másik politikai konstelláció eredményességét kéne garantálnia.

A vita mégis erről szól. A tüntetők ne Orbán Viktorral foglalkozzanak, hanem az oktatással, egészségüggyel, stb. versus a tüntetők Orbán Viktorral foglalkozzanak, mert ő minden magyar jelenség alfája és omegája.

Az egyik oldal megretten, ha azt hallja egy demonstráción, hogy a miniszterelnök takarodjon, míg a másiknak ekkor kezdenek beindulni a boldogsághormonjai. A megrettenés ráadásul nemcsak kormánypárti szimpatizánsokban jelenik meg, hanem szélesebb közegben, mindazokban, akik úgy vélik, az ügyet akkor lehet szolgálni jobban, ha a hatalmi kérdéseket távol tartják.

Ám mégis van ebben a steril szakmaiságban valami naivitás. Mégiscsak néhány dekával több igazság van abban, hogy lehetnek olyan hatalmi struktúrák, amelyben a vezető a kulcs. Márpedig melyik rezsim volna ilyen, ha nem éppen az Orbáné, amelyik lássuk be, nem egy svájci közvetlen demokrácia típus, ahol nem is érdemes megtanulni a miniszterelnök nevét, olyan jól működik a rendszer nélküle is. Az Orbán rezsim sajátja, hogy igyekszik minél több feladatot magára húzni, és ezzel együtt magára rántja a felelősséget is.

Ebben a „hatalom leváltásával – ne a hatalom leváltásával” vitában körbe-körbe forgunk. Lásd például Babarczy Eszter beszédes című cikkét, a Ne vegyük el a tanároktól, ami az ő ügyük! és vele szemben mondjuk Nahalka István írását, aki szerint a kormány nem teljesítheti a tanárok követeléseit, mert az teljes arcvesztéssel járna, tehát buktatni kell. Egyik azért óv, hogy a jó oktatásért küzdjünk, ne a kormányváltásért, a másik, hogy ne higgyük, hogy ami elromlott, megjavítható ugyanazzal a hatalommal, amelyik elrontotta.

De volna itt egy köztes megoldás is, amit azért nem vesznek a vitatkozók észre, mert tényleg mindenki csak a miniszterelnököt látja, még az is, aki azt kéri, hogy ne vele foglalkozzunk. Valójában egy társadalomban a döntéseket jogszabályi keretek közt minisztériumok és állami intézmények hozzák. Ha épp olyan módon is, hogy a szakmai szervezetekkel keveset törődnek, még az ilyen esetben sem a miniszterelnök az, aki megmond bármit is, ami a napi működésről szól. A döntések végső meghozatala nem egy ember kezében van, hanem a szervezetek, a törvényeket előkészítő jogászok, aztán az azt értelmező kodifikátorok, végül pedig maguknak a tanároknak a kezében, akik miután becsukják maguk mögött az ajtót, úgyis azt csinálnak, amit akarnak. Ugyanez a helyzet az egészségügyben is: a szikét nem a politikus fogja.

Azért is furcsa látni a hatalom küzdelmét az oktatás fölötti befolyás megszerzésében, mert végeredményben csak úgy lehet igazán kézi vezérlésűvé tenni az oktatást, ha minden tanterembe a saját emberét tudja bejuttatni a hatalom. Ellenkező esetben nem lehet minden tanár mögé egy tanfelügyelőt állítani.

Budapest, 2016. február 13.
Résztvevők a pedagógusok tüntetésén a budapesti Kossuth téren 2016. február 13-án. A Pedagógusok Szakszervezetének demonstrációjához 48 szervezet csatlakozott.
MTI Fotó: Marjai János
Fotó: MTI/Marjai János

Jó, tisztában vagyok azzal, hogy az egész lánc foglyul ejthető, de ha észrevesszük, hogy itt egy láncról van szó, akkor a lehetőségek is megnyílnak, mert nem csak a végével lehet foglalkozni. A fejét üsd vagy ne a fejét üsd vitát épp azért javaslom félretenni, mert látható módon ez az, ami lebénítóan osztja meg a cselekvést. Épp most, fekete ruhásoknál, vagy kockás ingeseknél vehetjük észre azt, hogy ami igazán működik, az nem ebben a dimenzióban játszik.

A kritikák és társadalmi elvárások, valamint a szakmai értékek nem a politikában fogalmazódnak meg, hanem a társadalomban és magában a szakmában, annak ismeretében, az azt tanítókban, a nemzetközi pedagógiai módszerek és kísérletek megismerésében, beépítésében. Ezek mind megint csak nem a miniszterelnök akaratára történnek.

Vagyis merő tévedés leegyszerűsíteni a helyzetet a politikai hatalom megszerzésére vagy az attól való elfordulásra. A hatalomnak köztes mezsgyéjét is célba lehet venni. Akár még a Klikből is ki lehet kényszeríteni a megfelelő működést, és egy ilyen kísérlet is lesz a várható. A Kossuth téri tanár tüntetésen elhangzott – bár akkor kritikaként és ironikusan, itt meg alternatívaként emelném ki –, hogy akár maguk a szülők is elláthatják az iskolát, sőt, közösségek is gondoskodhatnak az idős pedagógusokról. Ez nekünk magyaroknak még kicsit új és vicces, miközben a gyakorlat már az, hogy mi is csináljuk, csak még ideológiánk nincs arra, hogy ebben akarjunk jók lenni.

A miniszter urak és hölgyek nemcsak akkor válnak tehetetlenné, ha ellenük fordul minden kockás inges, de akkor sem úgy mennek a dolgok, ha mindenki másként csinálja, mint ahogy azt az utasítás meghatározza.

Igazából akkor fogjuk átvágni a gordiuszi csomót, amikor a magunk örömére tanulunk és tanítunk, és mindeközben megküzdünk mindazzal a szervezettel, aminek az a célja, hogy ne legyen körülötte balhé. Hogy a Kliknek ez nem sikerült, az nem azt jelenti, hogy az ottani vezetőknek és beosztottaknak is ne ez volna az érdeke, és a törekvése, hogy eljussanak a balhémentes működtetésig.

A Kliket mint intézményt kell nyomás alá helyezni, de nem azért, hogy összeomoljon, hanem azért, hogy működni tudjon.

Voltaképp nem ellenfél egyetlen állami intézmény sem, feltéve ha az itt dolgozók eljutnak addig a felismerésig, hogy nem a hatalmat, hanem a társadalmi feladatot kell szolgálniuk, hogy nem a politikusokért vannak, hanem a betegekért meg a gyerekekért.

Valószínűleg a Klikben és másutt is tudják azt, hogy nem az ő érdekük elvonni olyan tevékenységi jogosítványokat, amelyek nekik plusz munkát okoz, és helyben jobban megoldhatók. Például a sokat emlegetett kréta-papír-tankönyv stb. beszerzés feladatától, ha meg tudnának szabadulni, akkor annak szorgalmazásában épp úgy érdekeltek, mint az iskolaigazgatók.

Csak egy javaslat: válasszuk meg jól tárgyalási partnereink, és ne gondoljuk, hogy mindig a legfölül levőkkel kell erőlködnünk. És akkor a ruhák segíteni fognak.

Kommentek

számszeríjász (számszeríjász)Elpattant egy húr a rendőrben, nyílvesszőt lőtt a kutyába
böröcz lászló (böröcz lászló)Bunyóval csúcsosodott ki a Fidelitas haldoklása