Belföld

Botrányos festménykölcsönzés: törvényt módosítottak a kölcsönadás előtt

L. Simon László szerint a lépés azért volt fontos, hogy ne a raktárakban porosodjanak a műalkotások.

Néhány héttel azelőtt történt a műtárgykölcsönzést érintő törvénymódosítás, hogy a Szépművészeti Múzeum tíz festménye abba a Szerb utcai lakásba került, melyben korábbi információk szerint Habony Árpád is lakott – írja az Index.

Vagyis semmi törvénytelen nem történt, de csak azért nem, mert két fideszes képviselő, L. Simon László és Gyimesi Endre javaslatára átírták a muzeális intézményekről szóló törvényt. Így lehetővé vált, hogy az állami tulajdonú műtárgyak ne csak köz- és magánintézményekhez, hanem magánszemélyekhez és gazdasági társaságokhoz is kerülhessenek.

L. Simon László a blogján érvelt azzal, hogy a törvénymódosítás azért fontos, mert a múzeumok raktáraikban sokkal több kiállításra érdemes tárgyat őriznek, mint amennyit valaha is képesek lesznek bemutatni.

A Szépművészeti Múzeum az Indexszel közölte: jelenleg háromezer műtárgyat kölcsönöznek, ebből mintegy 1200-at nem muzeális intémények számára, de szinte kivétel nélkül ingyenesen. A Szerb utcába képenként 15 000 Ft + áfa kölcsönzési díjért adtak képeket, ez a múzeum szerint bevett összegnek számít. Bevételi előirányzat nincs, a kölcsönzésből idén néhány millió forint bevételre számítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik