Belföld

Figyelmeztetés: nagyon erős lesz a szél

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2016. 02. 07. 06:23

Vasárnap napközben egyre több fátyolfelhő lesz az égen, így mindenütt szűrt napsütésre lehet számítani. Kora délutántól, estétől a Dunántúlon ugyanakkor már meg is vastagszik a felhőzet, és néhol esetleg kisebb eső is kialakulhat – írja a met.hu.

Többfelé lesz élénk a szél, a Dunántúlon meg is erősödik, de az északnyugati országrészben hajnaltól viharos széllökésekre is számítani kell. A hőmérséklet délután 7 és 14 fok között alakul, nyugaton lesz enyhébb a nappal. Késő estére 2 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat arra figyelmeztet, hogy az északnyugati országrészben – Kisalföld, Alpokalja, Bakony –

reggeltől a késő délutáni órákig a legerősebb széllökések elérhetik a 70, néhol esetleg a 75-80 km/órát is.

Az Északi-középhegység térségében néhol képződött ködfoltok délelőtt megszűnnek.

Hétfőn már nagyrészt erősen felhős lesz az idő, a nap második felében főként északon szórványosan várható eső, zápor, a déli szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. január 30.
Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) megválasztott új elnöke a szövetség tisztújító közgyűlésén Budapesten, a Magyar Sport Házában 2015. január 30-án.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.