orvosi köpeny (Array)
Belföld

Kevés az orvos, az ápolókra is bíznának feladatokat

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 02. 06. 06:19

Készül azoknak az egészségügyi feladatoknak a listája, amelyeket a jövőben orvos helyett egyetemi végzettségű ápolók is önállóan elvégezhetnek, mondta Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánja egy közelmúltbeli konferencián a szombati Népszabadság tudósítása szerint.

A napilap szerint a dékán hangsúlyozta: Magyarország a fél évszázadra visszatekintő ausztrál és brit gyakorlatot honosítja, így minimális a három év múlva startra kész tervvel járó kockázat.

A Népszabadság azt írta, a tervek szerint a magas szaktudású ápolók egyetemi mesterképzés keretében szerzik meg azt a szaktudást, amellyel egyes, most még orvosi végzettséghez kötött feladatokat biztonsággal elvégezhetnek. Ez a gyakorlatban másfél éves egyetemi képzést jelent a főiskolai diploma megszerzését követően.

A tervezett rendszer előnyeként említette Betlehem József azt is, hogy a feladatbővítés és az ezzel járó magasabb bérezés nagyobb számban tarthatja itthon az ápolókat.

Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára a lapnak úgy reagált: az újonnan megalakuló szakmai kollégiumoktól vár az ápolói kompetencia rendezéséről mihamarabb javaslatot.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Pécs, 2015. július 9.
Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a megújult pécsi Virágh-ház átadásán 2015. július 9-én. A háttérben Páva Zsolt, Pécs polgármestere (b) és Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Az Országgyűlés döntése értelmében több, jelenleg állami tulajdonban lévő ingatlan kerülhet vissza egyházi tulajdonba.
MTI Fotó: Sóki Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.