Belföld

Ellenzéki aktivista szervezett rá Orbánra

A bíróság engedélyezte, hogy március 15-én az állami ünnepség helyszínén tüntessen.

Egy ellenzéki aktivista demonstrációt jelentett be március 15-re a Nemzeti Múzeum elé – ugyanoda, ahol Orbán Viktor tart majd beszédet a nemzeti ünnep alkalmából. A rendőrség ezt nem vette tudomásul, a bíróság viszont Büki Zoltánnak adott igazat – derül ki a Népszabadság beszámolójából.

Az útblokádjairól elhíresült Büki beadványa a rendőrség szerint lehetetlen célra irányult, az aktivista ugyanis demonstrációján optimistán tízezer résztvevőt valószínűsített, ennyi pedig nem férne el az állami ünnepség résztvevői ellen. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság viszont úgy ítélt, hogy Büki demonstrálhat, a rendőrségnek meg az a dolga, hogy ennek a feltételeit biztosítsa. Ennek az sem akadálya, hogy a Honvédelmi Minisztérium rendezvényszervező hivatala már decemberben megállapodást kötött a közterület-használatra.

Hegyi Szabolcs, a TASZ gyülekezési jogi programjának vezetője szerint az ellenzéki tüntetés és az állami ünnepség nem feltétlenül zárják ki egymást, ilyen esetekben például célszerű, ha a felek egyeztetnek arról, hogy mikor és mi történik egymás eseményein.

Ellenzéki pártok politikusai a Népszabadságnak azt mondták: aggályos, amire Büki készül, mert ha nem képes olyan akciót meghirdetni, amely valóban tízezreket vonz, nem is szabad belevágni a dologba. Ha csak néhány ezer főt mozgósítanak, azzal a Fidesz malmára hajtják a vizet, mert azt mutatják, hogy az ellenzéki erők mögött nincsenek jelentős tömegek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik