Belföld

Saját testőrséget alapított Matolcsy

A rendőrségtől vezényeltek vezetőt a jegybank biztonsági cégéhez, kérdés, milyen alapon.

Saját személyes testőrséget alapított Matolcsy György – írja a Népszava. Az új banki biztonsági szolgálat nemcsak a Magyar Nemzeti Bank elnökét, de állítólag a lakását és az alelnököket is védi.

A lap meglehetősen cifra okot vél tudni a háttérben, mégpedig azt, hogy Matolcsy „komolyan irtózik az átlagemberek közelségétől”. Jegybanki forrásból úgy értesültek, hogy emiatt zárták be a Magyar Nemzeti Bank látogatóközpontját is 2013-ban, amit átmenetinek neveztek és műszaki okokkal indokoltak, de igazából soha többé nem szándékoznak újranyitni.

Az MNB-Biztonsági Szolgáltatások Zrt. munkatársait a TEK és a Készenléti Rendőrség munkatársaiból verbuválták. A Népszava úgy tudja, hogy Matolcsy többször is kezdeményezte Orbán Viktornál saját rendőri védelmének elrendelését, de a kormányfő ennek nem tett eleget, ezután döntött saját testőrség felállításáról.

A helyzetet bonyolítja, hogy a biztonsági cég vezetője, Marosán Attila alezredes most is aktív rendőrtiszt. Az ORFK a Népszava megkeresésére azt közölte, hogy a jogszabályok alapján a hivatásos állomány tagja a rendvédelmi szerven kívül is teljesíthet szolgálatot, Marosánt pedig a jegybank biztonsági cégéhez vezényelték. A törvényi felsorolásban viszont nem szerepel, hogy ilyen átvezénylésre egyáltalán lenne lehetőség az MNB cégéhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik