Országgyűlés - A honvédelmi bizottság ülése
Belföld

Nógrádi György bátrabb lett

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 01. 25. 10:26

Kimondta, amit két hete még nem mert.

A biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió reggeli műsorában arról beszélt, hogy egyre több német gondolja úgy, a migránsok komoly terrorveszélyt jelentenek. Nógrádi György emlékeztetett rá, nemrég közzétették, a 16 német tartományból tizenkettőben volt a kölnihez hasonló atrocitás.

Szerinte aggasztó az is, hogy tavaly több mint 1 millió ember ment Németországba, de ebből 600 ezren eltűntek, nem tudni hova, a szürke vagy feketegazdaságba. Ráadásul bemondás alapján regisztrálják, hány diplomás van köztük. A szakértő szerint így, ezekkel az adatokkal nem lehet mit kezdeni.

A hivatalos adatok szerint jelenleg naponta 3 ezer embert ellenőriznek a határon, 200 embert küldenek vissza. A valóságban azonban egyre többen vannak, egyre jobban irritálják a németeket, akiknek a legfelsőbb vezetői sem tudják, mit kezdjenek velük. Szerinte a fejlesztési miniszter azt mondta, adjanak munkát 500 ezer embernek a Szíria körüli országokban, hogy ne jöjjenek. Ez kétmilliárd euró. Németország a 10 százalékát állná, de az kérdés, ki fizetné a 90 százalékot.

A biztonságpolitikai szakértő két hete jött haza Törökországból, így már ki meri mondani:

Törökország zsarol, rendkívül csúnyán.

Nógrádi a török útja előtt óvatosabban fogalmazott volna, de most úgy véli, ez a helyzet, miután „Törökország eredetileg kért 3 milliárd eurót, utána kért 4-et, 7-et, majd 10 milliárdot és semmit nem csinál”.

Korábban a cseh kormányfő jelezte, ha a török-görög határon az Európai Tanács februári üléséig nem állítják meg a menekültek beözönlését az EU-ba, a visegrádi négyek javasolni fogják egy B-terv elfogadását, amely alapján Bulgária és Macedónia, esetleg Albánia déli határain új védvonal jönne létre az illegális bevándorlás megállítására. Bohuslav Sobotka a cseh köztelevízió vitaműsorában úgy vélte, a török hatóságok többnyire tétlenül nézik, hogy az embercsempészek a tengeren Görögországba viszik a menekülteket, ezért a visegrádi országok a B-tervről már tárgyalnak európai partnereikkel.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2012. május 24.
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kukásautói az óbudai telepet hagyják el a hajnali órákban.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.