Neves spanyol szakember irányítja a Dunakeszi futsalcsapatát
Belföld

Szijjártó csapatának holland mezszponzora is bevásárolt állami földből

24.hu
24.hu

2016. 01. 21. 08:53

A cég földbérleti szerződéseit 2011-ben még felül akarta vizsgáltatni Budai Gyula.

Több száz hektár állami földhöz jutott Bugyi környékén Joseph Janssen holland milliárdos, akinek cége Szijjártó Péter futsalcsapatának egyik fő szponzora – írja az Átlátszó. 2010-ben még maga Orbán Viktor esküdözött, hogy „amíg a Fidesz kormányon lesz, és abban az én munkám is ott lesz, addig Magyarországon külföldiek, akármit döntenek Brüsszelben, itt soha termőföldet nem fognak vásárolni” – emlékeztet a portál, megjegyezve, hogy ehhez képest tavaly 222 külföldi állampolgár szerzett földet az árveréseken.

Janssen, valamint felesége és cégének ügyvezetője összesen több mint négyszáz hektár földhöz jutott, 813 millió forintért. A holland vállalkozó 1992 óta foglalkozik Magyarországon szarvasmarha-tenyésztéssel és -kereskedelemmel. Több esetben előfordult, hogy az állam az utolsó pillanatban visszavonta az árverési hirdetményt olyan földek esetében, amelyeket Janssen cége bérelt, más területekre pedig nem akadt licitáló.

A holland üzletember cége, a Hunland Trade földbérleti szerződéseit, melyeket a szocialista kormányok idején kötött, 2011-ben Budai Gyula még elszámolási biztosként meg akarta vizsgáltatni, de ennek eredményéről azóta sincs érdemi információ. Janssen viszont a 2010-es kormányváltás után változtatott támogatási politikáján: 2012 óta támogatja az NB2-es Dunakeszi Kinizsi futsalcsapatot is.

A Hunland Trade Szijjártó Péter futsalcsapatának mezszponzora, a külgazdasági és külügyminiszter korábban azt nyilatkozta: büszke rá, hogy az összes mezszponzorukat személyesen ismeri.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

futes(1)(960x640).jpg (fűtés, fűtési szezon, hideg, ősz, időjárás, hőmérő)16 éves fiatal fagyott halálra, Orbán Viktor segítségét kérik
Vasbeton(960x640).jpg (Vasbeton)28 milliót kaszálhatott a betonkartellt bemártó informátor