Belföld

Az Együtt segítségét kérték a taxisok

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 01. 20. 14:37

A taxisdemonstráció szervezői Felkérték Juhász Pétert, az Együtt alelnökét, hogy közvetítsen a szereplők között. Vonja be a politikai pártokat a megoldáskeresésbe annak érdekében, hogy ügyüknek nagyobb legyen a társadalmi támogatottsága – közölte  Gelencsér Zsolt, a tüntetés  egyik szervezője a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél tartott tájékoztatón.

A rendezvény azonban továbbra is politikamentes – tette hozzá.

Országos akció jöhet

Gelencsér ismertette a tüntetők követeléseit is:

  • minden érintett egyetértésével alakítsák át a személyszállítás szabályozását
  • haladéktalanul kezdődjön szakmai egyeztetés a főváros, a kormány és a tüntetők között
  • A kormány péntekig hívja össze az egyeztetést, jövő hét végéig pedig szülessen megállapodás

Ha utóbbi nem jön össze, az akciót országossá terjesztik ki – mondta. Azt szeretnék, ha versenyhelyzet lenne és minden személyszállítással foglalkozó szereplőre azonos feltételek vonatkoznának, a törvénynek betarthatónak kell lennie és be is kell tartatni.

Nyilvánvalóan politikamentes marad…

Juhász Péter, az Együtt alelnöke a helyszínen azt mondta, maga sem szeretné, ha pártpolitikai síkra terelődne az ügy. Nem a piac egyes szereplői ellen kell fellépni, hanem azzal szemben, aki a szabályozást hozza és lehetővé teszi, hogy ne egyenlő feltételekkel, ne a szabad verseny keretei között dolgozzanak a szereplők – fogalmazott.

Hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy amíg központilag szabályozzák a taxisoknak a szolgáltatás árát, addig van olyan piaci szereplő, aki változtatja az árait. Elfogadhatatlannak nevezte az is, hogy a taxisoknak akár 6-800 ezer forintot is fizetniük kell egy évben és szigorú ellenőrzéseket kapnak, míg mások nem. Ugyanakkor – mondta – nem az a megoldás, hogy mások is megkapják ezeket az elviselhetetlen terheket.

Jelezte: a taxisok nyitottak arra, hogy megfelelő ellenőrzés mellett végezzék a munkájukat, viszont elvárják, hogy “mások is ugyanezt kapják”, de nyitottak arra is, hogy az árakat szabadítsák fel és legyen szabad verseny.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Debrecen, 2016. szeptember 4.
Panelház ablakai csillognak napfelkeltekor Debrecenben 2016. szeptember 4-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.