Belföld

Trafikmutyi: márciusban lezárhatják a nyomozást

dohanybolt(210x140).jpg (Array)
dohanybolt(210x140).jpg (Array)
Polt Péter szerint jelenleg is vizsgálódnak, négy embert már kihallgattak.

Polt Péter legfőbb ügyész szerint márciusra befejezhető lesz az a nyomozás, amit a „trafikmutyi” ügyében indítottak. Poltnál az MSZP-s Harangozó Tamás érdeklődött az ügy állásáról, melyre azt a választ kapta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség 2013. június 3. óta nyomoz személyes adattal visszaélés vétsége és más bűncselekménye miatt.

Az ügyben több feljelentés is érkezett, melyek vizsgálatát egy eljárásba vonták össze, így a főügyészség nem csak személyes adattal visszaélés, hanem vesztegetés, hűtlen kezelés, befolyással üzérkedés és közérdekű adattal visszaélés miatt is vizsgálódik.

Polt Péter közlése szerint a nyomozás jelenleg is folyamatban van. Eddig négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként, két személyt vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette, egy személyt bűnpártolás vétsége, egy személyt pedig vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás határideje 2016. március 3., a legfőbb ügyész szerint idáig várhatóan befejezhető lesz a nyomozás. (HVG.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik