Belföld

Három halott lett az örült előzés vége – szörnyű fotók a téti balesetről

Ausztriából tartott hazafelé négy kint dolgozó hentes, akik egy szabálytalan előzésnél súroltak két kocsit, majd egy újabbnak nekimentek.

Elég szörnyű fotók érkeztek a péntek esti győrszemerei-téti balesetről, amiben három ember meghalt. A Police.hu azt írja, a helyszíni szemlét még éjjel befejezték a 83-as főúton.

Jelenleg a legbiztosabb verzió ez: egy 47 éves vaszari lakos autózott Tét felé, majd a falu külterületénél szabálytalan előzésbe kezdett és érintőlegesen két autóval is ütközött.

Elvesztette uralmát a kocsi felett és egy szemből érkező autó elejének csapódott, majd az útmenti árokba borult. Három ember meghalt, hármat súlyos sérülésekkel vittek kórházba. Az úton megindult a forgalom. A Kisalföld a karambol résztvevőivel is beszélt, a beszámolókat a galéria alatt olvashatja.

Galéria
Forrás: Police.hu

A Kisalföld azt írja, az oldalára borult – és a balesetet okozó – Seat sofőrje élet-halál közt van, újra kellett éleszteni. Az ő utasai haltak meg a karambolban a lap szerint. Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója azt mondta,

Három sérültet vittek a győri Petz-kórházba, a kritikus állapotban lévő férfit péntek éjjel műtötték, nagyon súlyos sérülésekkel.

Úgy tudni, koponyatörést szenvedett és a tüdeje is megsérült a hasi sebesülések mellett. Jelenleg is küzdenek az életéért. Egy másik súlyos sérültnek medence- és hasi sebesülései vannak, egy könnyebb sérült van, ő gerinctörést szenvedett, de nem szorul műtétre a remények szerint.

Az egyik érintőlegesen megcsapott kocsi, a Fiat kisteherautó sofőrje azt mondta, már Győrszemere területén előzni akart a Seat, de nem tudott. Később megpróbálta, a Fiat mellé ért, megütötte a kocsi bal elejét és belökte a fák közé. Az ő élettársát megrántotta a biztonsági öv, ezért kórházba vitték. A Škoda sofőrje szembe ment az előző autóssal, de látta, hogy nem lesz esélye.

A két sávban már három autó volt egymás mellett. A miénknek elkapta a bal oldalát, az árokba csúsztunk. Azután láttuk, hogy mi történt, miután kiszálltunk. A mi kocsinkban szerencsére nem sérült meg senki.

A Škodában hárman utaztak amúgy. A Kisalföld szerint egy kisebb emelkedőnél, záróvonalnál előzött a Seat, és a Fiattal való ütközés után pördüét meg, ekkor ütközött frontálisan a Volvóval. A Seatot egy 47 éves vaszari férfi vezette, meghalt utasai közül ketten pápaiak voltak, egy pedig mihályházi – közölte a rendőrség.

A lap szerint Ausztriában dolgozó, hazafelé tartó hentesek az áldozatok, akik az M1-esről fordultak le a 83-asra és hazafelé tartottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik