illes-zoltan(2)(960x640).jpg (illés zoltán)
Belföld

Ekkora politikusi átigazolást még nem látott a világ

24.hu
24.hu

2016. 01. 07. 20:45

Illés Zoltán tavalyelőtt még kormánytag volt, most pedig a Gyurcsány-párttal együtt fog tüntetni. Mondjuk az tény, hogy elvileg jó ügyért.
Korábban a témában:

Ha pár éve azt mondja valaki, a Fidesz vezette kormány volt államtitkára, Illés Zoltán Gyurcsány Ferenc pártjának szekerét fogja tolni, azt körberöhögik. Manapság más helyről fúj a szél, a kényszer csuda egy egységet kovácsolt a Fidesz legnagyobb környezetvédőjéből és a baloldal legacélosabb pártjából – olvasható az Indexen.

Illés ugyanis egy tüntetésen fog szónokolni a Demokratikus Koalíció helyi politikusával, Szabó Attilával. A Százhalombattára tervezett gumiégető ellen fognak tiltakozni. A DK városi szervezete az elmúlt hetekben több mint 4200 tiltakozó aláírást gyűjtött össze.

Illés 2010-14 között volt környezetvédelmi államtitkár, majd Dél-Afrikába akarták helyezni nagykövetnek, de ezt visszautasította. Ekkor jött az első nagy fordulat, elkezdte élesen támadni Orbán Viktor kormányát. Most meg már DK-s tüntetésen vesz részt, sőt korábban a MSZP helyi elnökével tartott az ügyben közös sajtótájékoztatót.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LONDON, ENGLAND - MARCH 22:  A member of the public is treated by emergency services near Westminster Bridge and the Houses of Parliament on March 22, 2017 in London, England. A police officer has been stabbed near to the British Parliament and the alleged assailant shot by armed police. Scotland Yard report they have been called to an incident on Westminster Bridge where several people have been injured by a car.  (Photo by Carl Court/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.