Belföld

Ferenc pápa számon tartja magyarországi útját

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2015. 12. 07. 16:17

Az egyházfő hétfőn vette át Habsburg-Lotharingiai Eduard új magyar szentszéki nagykövet megbízólevelét. Hosszasan beszélgettek.

Ferenc pápa és Magyarország új szentszéki nagykövete tizennyolc percig négyszemközt, olaszul beszélt egymással. Ez a vatikáni protokollban nagykövetek esetében kiemelten hosszú időnek számít – – közölte Érszegi Márk Aurél, a magyar szentszéki nagykövetség első beosztottja

Habsburg-Lotharingiai Eduard említést tett Ferenc pápának a magyar alaptörvényben foglalt keresztény értékekről, beszámolt a magyar kormány családpolitikai intézkedéseiről, valamint a roma integráció terén tett erőfeszítésekről. Elmondta az egyházfőnek, hogy a magyar kormánynak több, hitét aktívan gyakorló keresztény tagja van – tudatta Érszegi Márk Aurél.

A diplomata elmondta azt is, hogy a szentszéki nagykövettel találkozva a katolikus egyházfő maga hozta szóba magyarországi meghívását, és úgy fogalmazott, hogy “számon tartja” azt. Habsburg-Lotharingiai Eduardot Pietro Parolin bíboros szentszéki államtitkár is fogadta, akivel aktuális nemzetközi politikai kérdésekről, többek között a migrációról folytatott megbeszélést, különös tekintettel a magyar kormány ezzel kapcsolatos intézkedéseire.

 

Ezt követően a magyar szentszéki nagykövet a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterének is átadta megbízólevelét a rend római székhelyén. Habsburg-Lotharingiai Eduard Münchenben született. Médiaszakember, korábban a Sankt Pölten-i püspökség kommunikációs vezetője volt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.