Belföld

Végigportyázta Budapestet, 46 milliós zsákmányt szerzett a tolvaj testvérpár – Videóval

24.hu
24.hu

2015. 11. 18. 13:50

Betöréssorozatot derítettek fel a rendőrök Budapesten. Két embert fogtak el, egy 46 éves férfit és hat évvel fiatalabb öccsét. A testvérpár a gyanú szerint 2014 decembere és 2015 áprilisa között összesen 49 helyre tört be – XI., XII., XIV., XVI. XII. és XXII. kerületi lakásokba – ahonnan jellemzően ékszereket, műszaki cikkeket és pénzt vittek el. Összesen 93 embert károsítottak meg, 46 millióval.

A két férfit még áprilisban fogták el a XVIII. kerületben, autóban ültek, amikor igazoltatták őket. Az egyenruhások a kocsiban ékszereket és pénzt találtak illetve foglaltak le. Előzetes letartóztatásban vannak. A rendőrség szerdán számolt be a részletekről.

“Az Országos Rendőr-főkapitányság az egyes bűncselekmények vizsgálatából származó adatok speciális összevetésével és a bűnügyi elemző-értékelő tevékenységének fokozásával azonosította a sorozatjelleget; majd célba vette a betöréses lopásokhoz kapcsolható bűnözői köröket, lehetséges elkövetőket, amely eredményeként egy újabb, több kerületet érintő sorozatot derített fel a hatóság” – írják.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 29.
A főváros egyik legdrágább környéke a Duna partján épített Xlll. kerületi Marina Part. Ennek oka az, hogy kizárólag új építésű lakásokat találunk a környéken.
MTVA/Bizományosi: Balaton József 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.