Belföld

Rendőri vezetők pere: a Fidesz szerint felháborítóan enyhe ítélet született

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 10. 29. 16:16

A kormánypárti képviselőcsoport az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a Fővárosi Törvényszék napközben Gergényi Pétert és egyik társát a legenyhébb szankcióban, megrovásban részesítette a 2006 őszi eseményekkel összefüggésben mulasztással elkövetett katonai bűncselekmények miatt, míg tizenkét további megvádolt rendőrtiszt, köztük Bene László volt országos főkapitány esetében megszüntette az eljárást.

“Ennél még az ártatlanul megvert emlékezők is sokkal súlyosabb büntetéseket kaptak a koncepciós eljárások során” – fogalmazott a Fidesz, majd kiemelik, 2006 őszén a “hazug kormányzása miatt válságba került Gyurcsány Ferenc erőszakkal akarta hatalmát megtartani és visszaélt azzal”. “A törvényeket és a rendészeti minisztériumot megkerülve, közvetlenül tárgyalt rendőrségi vezetőkkel és utasította a rendőrséget a békés tüntetők megveretésére, a tömegbe lövetésre” – fűzték hozzá.

A kormánypárt szerint a rendőrség 2006-ban erőszakot, gumilövedékeket, gumibotot, bilincset, könnygázt, vízágyút, lovas rendőröket, viperát vetett be a békésen, az ’56-os események 50. évfordulójára emlékezők ellen.

“A rendőri vezetők politikai megrendelésre és politikai céllal cselekedtek, szakmailag hibás és aránytalan döntéseket hoztak, Gyurcsány Ferenc később hálából elő is léptette, ki is tüntette őket” – húzta alá a Fidesz, megemlítve, hogy a “rendőrség politikai bosszúból több száz békés demonstrálót állított elő, sokakat meghurcoltak és maradandó sérüléseket szenvedtek, Gyurcsány Ferenc azonban a mai napig nem kért tőlük bocsánatot”.

A Fidesz tájékoztatásában fontosnak nevezte, hogy az igazságszolgáltatás minden egyes ügyben megnyugtató, arányos választ adjon a bűncselekményekre és ne hagyja megválaszolatlanul ezeket a közvéleményt jogosan irritáló súlyos bűncselekményeket. A kormánypárt ezért a “magyar emberek elsöprő többségével” együtt abban bízik, hogy a per végén olyan ítélet születik, amely “megnyugtató választ ad a 2006 őszén a magyar emberek ellen elkövetett példa nélküli erőszakra”.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CHULA VISTA, CA - SEPTEMBER 16:  Vocalist Chester Bennington performs on stage with Linkin Park at Sleep Train Amphitheatre on September 16, 2014 in Chula Vista, California.  (Photo by Daniel Knighton/FilmMagic)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.