Belföld

Éjjel fagyni fog

A hétvége időjárás szempontjából nem tartogat különösebb izgalmakat – írja a met.hu, majd hozzáteszi: nagy lesz ugyanakkor a napi hőingás. Az átlagember számára pedig ez azt jelenteni, oda kell figyelni az öltözködésre. Napközben egy póló is elég, éjjel viszont kabátot nyakig felhúzós lesz az idő, pedig nem is olyan rég még hőségriadó volt érvényben.

Szombat délután délnyugat felől felhősáv érkezik, mely estére eléri a keleti tájakat, nyugaton pedig akkorra mögötte már ki is derül az ég. Délutántól a Dunántúlon néhol zápor előfordulhat. Vasárnap eleinte országszerte gyengén felhős, napos időre számíthatunk, majd a délutáni órákban a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, és arrafelé néhol zápor is kialakulhat.

Szombaton a délkeleti, déli, vasárnap a délnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként meg is erősödik – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.

Szombaton a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között valószínű, sőt néhol gyengén fagyhat kétméteres magasságban is, talajmenti fagy pedig nagyobb területen lehet. A vasárnapra virradó éjszaka már enyhébbnek ígérkezik, általában 6, 12 fokra számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 19 és 23, vasárnap 21 és 25 fok között várható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik