Belföld

Lopással jutott új lóhoz, kiakadt, amikor elvették tőle

Lopás, csalás, rablás –  ezzel gyanúsítottak meg a rendőrök egy 35 éves örkényi férfit. A történet úgy kezdődött, hogy hétfő délelőtt ellopott egy lovat egy helyi tanyáról. A könnyen szerzett patást eztán eladta egy kunadacsi férfinak, tőle pedig vett egy másik lovat. Pechjére a rendőrök még az esti órákban elkapták Hernádon.

A lopott lovat a kunadacsi tanyán foglalták le, azt pedig, amelyiket ezután vásárolt, egy helyi tanyán helyeztek el. A tolvaj ellen eljárás indult, de kihallgatása után elengedték, ő azonban úgy döntött, még nagyobb slamasztikába keveri magát: elment arra a tanyára, ahová “szerzeményét” vitték. Követelte a tanya tulajdonosától, hogy adja oda neki patást. Azzal riogatta, hogy elvágja a torkát, ha nem engedelmeskedik. Így végül visszaszerezte a lovat.

Ismét rendőrök mentek érte, ismét elfogták. Ezúttal őrizetbe került és kezdeményezik előzetes letartóztatását is, vagyis ha a rendőrökön múlik, ezúttal rács mögé kerül.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik