Élő Belföld

Orbán lehülyézett egy jobbikost

Felfedtük Hoffmann Rózsa fémtitkát

Ahogy lejjebb már írtuk: Hoffmann Rózsa, kijátszva a kövéri éberséget, suttyomban joghurtozott egyet a Parlament patinás piros folyosóján.

Sajnos nagyobb a baj, mint elsőre tűnt – pedig elsőre sem volt kicsi.

Kizárólag a nemzet erkölcséért való aggódás íratja le velünk, hogy az amúgy stílusérzékre igazán nem panaszkodható képviselő asszony nem csupán egy aranyozott oszlop lábához helyezte a műanyag poharat, hanem ott is hagyta azt.

Tovább súlyosbítja a szitut, mi több, otthoni konfliktust sejtet, hogy az „aszalt szilva light” ízesítésű egészséges tejtermék csomagolóanyagában benne maradt egy fém kiskanál. Mi lesz így a hazai (mostanáig) komplett eszcájggal?

Nehéz kérdés, mire még csak nem is sejtjük a választ. Inkább búcsúzunk a mai, amúgy a legkevésbé sem nullkalóriás naptól.

24.hu / Nagy József
24.hu / Nagy József

A szocik gyáva igricek

Igen, a szocik gyáva igricek. Ezt a feldúlt Szabó Tímeától halljuk a folyosón. A képviselő asszony azon háborog, hogy az MSZP-frakció bő fél órája „letartózkodta” a honvédség határmenti bevetését engedélyező törvénymódosítást, miközben az illetékes bizottságban még a nem mellett érvelt, sőt a patkóban Bárándy vezérszónok is alkotmányellenesnek minősítette az ügyet.

„Nem lehet mindig a hátunk mögé tekintgetni, hogy mit várnak a szavazóink, illene elvszerűen cselekedni” – így Szabó Tímea. Majd elrobog gyermekéért az iskolába. A napközi az úr.

24.hu / Nagy József
24.hu / Nagy József

„Nem is voltál katona!”

Fönti bekiabálás feladója a fideszes jogász, Budai Gyula, címzettje a zöld jogász, Schiffer András.

A válasz: „Lehet, hogy nem voltam katona, ön viszont nem olvasta a törvényeket. Szégyellje magát, aki diplomát adott önnek!”

A szócsata apropója még mindig az államhatárvédelmes törvény.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Orbán lehülyézte, lekislányozta a jobbikos Apáti Istvánt

Vagyonosodási vizsgálatot követelt Csányi Sándornál és korrupciót kiáltott egy szabályosan megítélt fejlesztési pályázat kapcsán a miniszterelnököt azonnalizó jobbikos Apáti István az Országgyűlésben.

„Elment az esze?” – kérdezett vissza Orbán Viktor. Majd azt firtatta, „hová fogunk jutni”, ha törvényes eljárások után országgyűlési képviselők mocskolják a legnagyobb befektetőket. A kormányfő javasolja Apátinak: a nyilvánosság előtt vádaskodjon, ne képviselői mentelmi joga mögé bújva, hogy „akit megtámadnak, legyen módja visszaütni”. Sőt: „Legyenek férfibbak annál, mint amilyennek ma sikerült.”

Elképzelik, milyen az, amikor Csányi visszaüt?

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Rogán megúszta. És a rezsibiztos is

Pár üléssel ezelőtt Rogán Antal lényegében azzal vádolta meg a gyurcsányista volt titokminiszter Szilvásy Györgyöt, hogy annak idején személyesen egyeztetett az azóta maffiavádba keveredett Portik Tamással. Sőt a szintén fideszes Németh Szilárd is összeportikozta Szilvásyt.

Szilvásy most mindkét politikus ellen feljelentést tett.

A jogi procedúrához a Ház ki kellett volna adja Rogán és Németh mentelmi jogát.

Nem adta ki.

Hoffmann oszlopnál joghurtozott

Az ellenzék pár hete megfúrta, na, jó, nem szavazta meg, hogy a parlament a Házszabálytól eltérve, rapid sebességgel módosítsa „az államhatárok hatékonyabb védelmével és a tömeges bevándorlással kapcsolatos törvényeket”, így ez csak ma kerül sorra. Bő órányi papírmunka ez, papírforma, ennek megfelelően átmenetileg, az interpellációkig, gyakorlatilag kiürül a terem.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

A folyosón viszont van élet. A fideszes Révész Máriusz újságíróval háttérbeszélget, s mivel zavarja a folyosói tévén a benti ülés zaja, lehalkítja a készüléket. A sarokban a kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa mobilozik, diszkréten a márványfal felé fordulva, miután elfogyasztotta joghurtját, s a pohárkát lehelyezte az aranyozott oszlop lábához. Na de itt enni tilos! – ekképpen horgad fel a lelkünk mélyén lakozó Kövér László.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Lázár János megsértődött?

Házszabálytól való eltérésekről szavaz a Ház. Minden papírforma. Kivéve az, hogy bár szinte az összes képviselő az ülésteremben tartózkodik (nyomni kell a gombot), Lázár János főminiszternek, noha volt ma bent, most nyoma sincs. A végén még kiderül, hogy elbukta a Rogán-ellenes belháborút.

A problémát itt vázoltuk, a mai fejleményről itt olvasni.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Baja Ferenc: Elgurult Gyurcsány gyógyszere

Érti valaki, miért van az, hogy ma mindenki egy néhány százalékos kispárt vezetőjét, Gyurcsány Ferencet szapulja? Jó, van rajta fogás, mi is kerestük, s tán találtuk is a minapi nagyinterjúnkban, de hát csak találni más patás ördögöt is a Házban.

Míg a patkóban (a parlamentiben) levezető napirend előtti migránsozás zajlik, a folyosón Baja Ferencet sodorja elénk a sors. Abban az ügyben szólítjuk meg a szocialista veteránt, hogy a szocik eladják a Jókai téri székházukat. Igen, azt, amit pár éve vásároltak a Köztársaság téri ősi ingatlanért kapott pénzből.

Villáminterjú.

 

Ekkora a baj?

Milyen baj?

Hát már a székházat is eladják?

Tényleg ezen rugózunk? Nincs ebben semmi különös. Kevesebb a bevétel, nem siránkozni kell, hanem húzni a nadrágszíjon. Ha valami baromság volt, hát a Köztársaság tér eladása Gyurcsány idején. Ami ugye Feri hülyesége volt.

Hülyesége?

Simán elgurult a gyógyszere. Valamiért baja volt azzal az épülettel.

Tán az MSZMP-s múlt. Ötvenhat. Meg ami előtte történt.

Mi abban az épületben háromszor ünnepeltünk választási győzelmet! Ráadásul azóta az egész környéket felújították, ott a metró, a gyönyörű Erkel! De jó lenne ma is ott!

Soltész: Gyurcsányt zárják diliházba!

A KDNP vezérszónoka hibának tartja, hogy Gyurcsány még miniszterelnökként bezáratta az OPNI-t. Ugyanis, Soltész szerint, most ott lenne a DK-vezető helye.

E merész következtetésre annak kapcsán jut a keresztény honatya, hogy pár napja a röszkei attakban kormányzati szándékot vélt felfedezni balos képviselőtársa.

Orbán: Hát ez nincs! Ez lehetetlen

Viszonválaszol a kormányfő a reakciókra.

Felhívja a figyelmet, hogy egyetlen menekültnek sem joga eldönteni, mely országban szeretne letelepedni. „Elindulok a világba, és azt mondom, nem jó Törökország, Macedónia, Szerbia, Magyarország, Ausztria és Németország sem… Hát ez nincs! Ennek semmi köze semmilyen nemzetközi menekültügyi megállapodáshoz!”

A miniszterelnök szerint a helyzet megoldására Magyarország nem vállalkozhat, csak részt tud venni benne. Kezelni viszont kell a problémát. Azt Orbán nem tűri, hogy „csak úgy keresztül menjenek rajtunk” emberek – ezért építünk kerítést.

A nagy kérdés: „Miért támogatja a magyar kormány a kerítést?” A nagy válasz: „Mert működik!”

„Kell a fizikai határzár” – így Orbán. Ennek jelen formája a kerítés. „Lehetne helyette más is, de a fantáziánkat most tartsuk kordában.” Na, ez most mit jelent? (Lövetés?)

A miniszterelnök szerint orvosi ellátás, élelem és fedél minden menekültnek jut. „De az lehetetlen”, hogy valaki „bárhol leül a földre, és oda kéri az ellátást”. A megoldás: tessék bemenni az erre kijelölt helyekre.

Beintünk Európának - lehet jönni utánunk

Orbán szerint előbb-utóbb sorra kerül, hogy „mi lesz a visszaküldéssel”.

A miniszterelnök azt vázolja, hogy a menekültek kétszer léptek be az unióba, először Görögországban, másodszor Magyarországon – előbbi helyen nem regisztrálták őket, így ránk maradt a munka. Ha túl leszünk a határvédelmen, „harcolni kell majd azért, hogy a görög jogsértés ne maradjon következmény nélkül”, mert „az lehetetlen”, hogy így történjen.

A kormányfő azzal számol, hogy mivel a menekültek nálunk regisztráltak először, Ausztria és Németország hozzánk próbálja majd visszatoloncolni mindazokat, akik menekültkérelmét elutasítják addigra a nyugat-európai országok.

Szóba kerül Schengen, amit „be kell tartani”. Méghozzá azoknak is, akik már most bent vannak, meg azoknak is, akik igyekeznek e zárt társaságba. E ponton a horvát kormány kap egy gyomrost. Orbán úgy érzi, „azok után, ami történt, nehezen tudom majd összegyűjteni itt a parlamentben” a horvátok schengeni csatlakozásához szükséges szavazatokat.

A részkonklúzió: „Ha mindenki megvédi a saját határát, akkor Európa meg van védve.”

Zárásként a kérdés „legmélyére” tekint a miniszterelnök, „már ameddig emberi szem le tud látni”: „Meg akar változni Európa, vagy nem akar megváltozni Európa?”

Orbán azt emeli ki, hogy „Európa nagy vezetői” lehetőséget látnak a bevándorlásban, következésképpen akarják a kontinens megváltozását. Azt kérdi, vajon Magyarországnak van-e joga nemet mondani erre az útra? „Van-e joga egy nemzetállamnak eldönteni, hogy kit enged be a hazájába… Mi egy ilyen gyors, erőszakos kulturális mintázatváltást nem tartunk jónak a magyar nép számára. Mert minket nem ezzel bízott meg a magyar nép.”

Így aztán „nem fogadunk el olyan európai politikát, ami kényszeríteni akar bennünket”.

040-7

Rogán szocinternacizik

A Fidesz (most még) frakcióvezetője arra szólítja fel a balos ellenzéket, szavazzák meg a rögvest terítékre kerülő kétharmados módosításban, hogy magyar honvédeket vezényeljen a kormány a határra – ha már egy minap beadott javaslattal azt szeretnék elérni, hogy Brüsszel uniós fegyvereseket vezényeljen a görög határra.

A magyar kormány európai bírálói mögött a Szocialista internacionálét látja Rogán.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Vona: Gyurcsány hazaáruló

A Jobbik elnöke szerint a krízis mindenkiből kihozza igazi énjét. A Jobbikból azt – így Vona -, hogy 2018-ban ez a párt lesz a Fidesz kihívója és Orbán leváltója. De addig is ebben az ügyben nemzeti összefogást sürget.

Gyurcsány Ferencet nettó hazaárulással vádolja a DK-elnök röszkei túrája miatt.

De ami a tárgyat illeti: kell a kerítés, végig a déli határon, de nemcsak a kerítés, hanem „emberállomány is”. Kéri a határőrség visszaállítását, plusz civil segítőket is odaengedne a határhoz. Ezen túl hazahozatná a külföldön szolgáló magyar katonákat, hisz itthon is akad egyenruhás munka.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Tóbiás: Diplomáciai mélypont

Az MSZP elnöke a „diplomáciai mélypontot” és a „konszenzuskeresés hiányát” fájlalja. Egységes, az Országgyűlés többsége által elfogadott cselekvési tervet sürget, azzal küldené Orbán Viktort Brüsszelbe. Arról is szót ejt, hogy segíteni kell a menekülteket, hogy eljussanak oda, ahová indultak.

Schiffer: Szívatni ezeket a sok esetben súlyosan traumatizált embereket súlyos felelőtlenség

Az LMP vezetője egyetért azzal, hogy nemzeti hatáskörben lehetetlen megoldást találni, attól viszont ideges, hogy a Bem téren lassan sorszámot osztogatnak a külügybe berendelt nagyköveteknek.

Aztán kijelenti, súlyos felelőtlenség „szívatni ezeket a sok esetben súlyosan traumatizált embereket”.

A baj fő okaként a globális kizsákmányolást jelöli meg.

Orbán nem jókedvéből épít kerítést

Nem jókedvünkből építünk kerítést – ezt állítja a kormányfő, aki hosszú küzdelemre számít.

A probléma, így ő, nemzeti hatáskörben kezelhető, de mi egyedül képtelenek vagyunk a megoldásra.

Előkerül a múlt heti javaslat: az unió küldjön fegyvereseket határaihoz, Görögországhoz, hiszen a problémát “a gócponthoz minél közelebb kell megoldani”.

Orbán szerint megdolgoztunk azért, hogy nyugalomban és biztonságban élhessünk – ez van most veszélyben.

Végül kéri minden képviselő támogatását, mert “hazánk csak egy van, s azt mindannyiunknak kötelessége megvédeni”.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Orbán: Meg kell védeni hazánkat

Orbán azt mondja, Európa nem tudja magára venni a világ baját. Meg azt is mondja, hogy szerinte az sem biztos hogy a bevándorlók mindegyike dolgozni akar.

Ami most történik, véli ő: lerohanás. “Márpedig akit lerohannak, nem tud befogadni.”

Ekézi mindazokat, akik nem veszélyt, hanem lehetőséget látnak a bevándorlásban. Orbán szerint ez a mentalitás a nemzetállamok és Európa katasztrófáját hozhatja magával.

Veszélyben látja Schengent, vitában áll Brüsszellel. “Újra kell gondolnunk egy sor európai vívmányt, szerződést. Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikája megbukott.” Így most meg kell védeni hazánkat, európaiságunkat.

Nevén nevezve a gyerek

“Az illegális bevándorlás olyan erővel tört be az életünkben, hogy erről kell most jelentést tennem” – ezzel nyit az amúgy huszonhárom perc késéssel érkező kormányfő.

Először is köszöni a határon szolgáló egyenruhások munkáját.

“Nevén nevezi a gyereket”: tömeges népvándorlás van. A bevándorlók immár “nemcsak dörömbölnek, hanem már ránk is törik az ajtót”, nem ezrek, hanem milliók ostromolják határunkat, a végét nem látni, további milliók készülnek az útra. Orbán végigveszi a térség országait, és arra jut, hogy a szubszaharai régióban tizenkét és félmillió fő a potenciális menekült.

Az észak-afrikai védvonal az arab tavasz miatt összeomlott, az EU gyönge, s már év elején látszott, hogy nagy a baj. Azóta az embercsempészek a helyi hatóságokkal kiépítették az útvonalak.

Mi sem természetesebb, mint ha az ember megvédi a határát, így a miniszterelnök, de nem a menekültek családjaira utal, hanem az európai családok: mi most védjük saját családunkat. Ahogy korábban is hallottuk tőle: Európa gazdag és gyönge.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Orbán most megmondja, mi lesz

Indul a t. Ház őszi szezonja, az első fölszólaló maga a miniszterelnök lesz. Napirend előttijének címe: Jelentés a tömeges bevándorlás miatt szükségessé vált intézkedésekről.

Aztán főként e tárgyban ma s holnap megvitatódnak a megvitatandók, megszavazódnak a megszavazandók.

Olvasói sztorik