Vegyük végig, miket „kúrt el” Gyurcsány Ferenc. 2004. december ötödikén túl leginkább a Jobbik megerősödését, a devizahitel-bombát, az őszödi beszédet és a 2006 őszi utcai harcokat, valamint a gazdasági mutatók mélyrepülését róják fel önnek.
Kezdjük a Jobbikkal. Az a párt alattam egy parlamenten kívüli marginális társaság volt.
2006-ban valóban két százalékon mérték, a 2010-es választásokon viszont közel tizenhét százalékot ért el országos listán. Az erősödés javarészt az ön miniszterelnöksége alatt zajlott.
Én inkább arra emlékszem, a Fidesz azzal kampányolt, majd az ő jó kormányzása megállítja a szélsőjobb erősödését.
Egyesek szerint Gyurcsány és Orbán közösen hizlalta parlamenti párttá a Jobbikot: a Fidesznek jól jött, hogy szélsőségesek utcai balhékkal demonstrálják a ballib kormányok tehetetlenségét, szoci fejjel pedig úgy gondolkodhattak, hogy a cigányozó, zsidózó figurák összemoshatók Orbánnal.
Hát persze hogy összemoshatók, hiszen hasonlóan gondolkodnak! Ki ment el zászlóanyaként zászlót avatni a jobbikosokkal? A fideszes Wittner Mária!
Jól jött az önnek.
Mondja maga! Aki azt gondolja, hogy nekem az emberi méltóság, a szabadság képviselete, az antiszemitizmussal való szembefordulás egy pillanatra is hatalmi kérdés, az semmit nem ismer belőlem. Semmit! De már semmin nem lepődöm meg. Várom, mikor vádolnak meg azzal, hogy miattam apad el a tehenek teje. Még olyat is hallottam, hogy én szerveztem a 2006-os tüntetéssorozatot.
Nem így volt?
Na.
Kövér László mondta nekünk, szerinte 2006 őszén ön polgárháborúra, és azon keresztül a Fidesz felszámolására játszott.
A magyar jobboldal kultúrájában – Finkelsteinnel és nélküle is – benne vannak az ilyen őrült állítások.
Mit szúrt el ön a tévészékháznál?
Én semmit!
Miért nem lépett közbe, amikor látta, hogy lángol a Szabadság tér?
Miniszterelnökként nem adhatok utasítást a rendőrségnek.
Hivatalosan nem.
Ne vicceljen! Ennél kevesebbért akartak börtönbe csukni, amikor Sukoró kapcsán, a Parlamentben, hivatalos megbeszélésen arra utasítottam kollégáimat, hogy mindenki tegye a dolgát. Három évig azon vizsgálódtak az ügyészek, vajon mit jelenthetett az a „mindenki tegye a dolgát”.
Amikor látja a tévében, hogy kopasz gazfickók ütnek maroknyi, sarokba szorított, kétségbeesett rendőrt, feszítenek fel egy vízágyúmonstrumot, és sehol az erősítés, hát csak rácsörög a budapesti főkapitányra, hogy mire vártok, Péterem? Ráadásul, mint később kiderült, két utcával odébb ott dekkoltak a kommandósok.
Azon az éjszakán tájékoztatást kértem Szabadfi tábornoktól, ő volt akkor a legmagasabb rangú itthon lévő rendőri vezető, hogy mi történik, valamint kértem, védjék meg az országot és a várost. Utólag az volt a vád, hogy hatáskörömet túllépve már ezzel beavatkoztam a rendőrség munkájába.
Egy védett telefonon leüvölthette volna Szabadfi vagy Gergényi fejét, hogy büdös gyorsan küldd rá a kommandósokat a futballhuligánokra, te, szerencsétlen, mielőtt megölik a bajtársaidat.
Nem tehettem.
Van olyan telefonja?
Sose volt.
Mit gondol a rendőrök Szabadság téri fellépéséről?
Az általunk felkért Gönczöl-bizottság értékelését tudom idézni: a rendőri vezetők végtelen sok szakmai hibát követtek el, ennek egyik oka, hogy ötven éve nem találkoztak ilyen szituációval. Sem ők, sem a beosztottaik nem voltak birtokában a kellő képességnek.
Vagy tán nem tudták eldönteni: ez most forradalom, ahogy a Hír tévé riportere vizionálja, vagy randalírozás. Fogalmuk sem volt, melyik hatalomhoz alkalmazkodjanak, a fennállóhoz, vagy ahhoz, ami jöhet. Ön nem így gondolta, míg nézte a Hír tévét?
Ilyenkor a miniszterelnök gyilkos nyomás alatt van, miszerint én vagyok a végrehajtó hatalom feje, őrült veszélyes a helyzet, de nem tudok más következtetésre jutni, mint hogy meg kell bízzam a kollégáimban. És majd’ beledöglesz, mert nem látod át a szituáció minden részletét, hiszen nem ez a szakmád.
Október huszonharmadikát is elszúrták.
A rendőrök?
Is. A rendőrök fejre céloztak, válogatás nélkül ütöttek mindenkit, sokakat megaláztak, nem viseltek azonosítószámot, utóbb cinikusan azzal védekeztek, hogy „leestek” a lapkák. Rendben volt ez?
Hadd ne alkossak véleményt, hiszen folyik a rendőrök pere, amiben engem tanúként meghallgattak, ráadásul ítélethirdetés előtt állunk. De csak nem bírom ki, hogy ne mondjam: hangfelvételek vannak arról, hogyan szerveztek a Fidesz emberei provokációt.
Szélsőjobbosok szerveztek provokációt, a rendőrök pedig keresték az attak lehetőségét. Ráadásul Gergényi Péter budapesti főkapitányt pár hónappal később kitüntették.
Budapest főváros tüntette ki őt, nem pedig a miniszterelnök.
A választópolgár felől nézve a ballib hatalom tüntette ki a szemkilövetőt. Ön Demszkyvel közös koalícióban volt. Egy ilyen fontos gesztus előtt nem váltanak szót egymással?
A miniszterelnök felhatalmazása nem terjed ki fővárosi kitüntetésekre. Hadd meséljek el valamit. Egyszer megkeresett engem Budapest vezetésének küldötte, hogy ikszipszilont kinevezheti-e egy városi cég élére. Kérdem a küldöncöt, hogy nekem ehhez mi közöm. Hát, állítólag nem szeretem azt a fickót. És? Csak nem képzelitek, hogy mondok erre bármit?! Egyetlen vezetőtöknél sem alkalmazási feltétel, hogy a kormányfő szeresse, tessék innen elmenni. És a slusszpoén: aki vitte végül a hírt, nem azt közölte a megbízójával, hogy a miniszterelnök nem hajlandó foglalkozni a kérdéssel, hanem azt, hogy a miniszterelnöknek nincsen kifogása a személy ellen… Azt hitték, vagyok olyan bolond, és megkockáztatom, hogy Demszky, akivel amúgy számos vitám volt, egyszer csak azzal áll elő, hogy informálisan megpróbáltam nyomást gyakorolni rá egy budapesti ügyben. Az enyémek a szememre vetik azt is, miért nem avatkoztam bele a közmédia működésébe, úgy, mint most a Fidesz, miért nem csináltam állami pártsajtót. Micsoda? Lopjak én is? Tényleg? Azt szerettétek volna? Aha. Én menjek börtönbe helyettetek, hogy legyen sajtónk? Ezt akarjuk? Fenét! Talán inkább tisztességes demokratának kell lenni! Lehet, hogy megvernek egyszer vagy kétszer, de történelmileg nekem lesz igazam. Hogy politikailag most kisebbségben vagyok? Na és?! Ilyen a demokrácia.
Tényleg: hogyhogy megúszta a börtönt? Orbán próbálta bevarrni önt? Vagy neki is jobb, ha nem hőssé nemesül, hanem szabad lábon van a főellenség?
Persze, hogy próbált bevarrni, de pechjére nem találtak ügyészt, aki hajlandó lett volna aláírni egy vádiratot. Tudtommal a legfőbb ügyész jelentette neki, nem megy a dolog, ám Orbán még ekkor is ragaszkodott, hogy további erőfeszítéseket kell tenni. Én aztán nem félek, hiszen nem loptam, nem mutyiztam, így még egy ilyen csapattal szemben sem vagyok kiszolgáltatott.
Az ön miniszterelnökségéhez kapcsolódóan az emlegetett Sukorón kívül is volt pénzes botrány. Mendemondákat hallani arról, miért épültek méregdrága alagutak a dombságon futó M6-osra. Abból pedig végrehajtott szabadságvesztés lett, hogy az ön sportminisztersége idején az egyik alkalmazottja, Zuschlag János okiratot hamisítva szabálytalanul költött el hetvenkétmillió forint közpénzt. Ráadásul máig nem derült ki, a tárgyalás alatt kik dobtak össze másik hetvenkétmilliót, hogy megtérítve a kárt, enyhítsék elvtársuk büntetési tételét. Ön kért alagutat? Ön is tett a Cusi-borítékba?
Maga szórakozik velem, de nincs ellenemre. Alagutat vagy éppen stadiont csak romlott erkölcsű miniszterelnök építtet saját akaratából. Az a zavaros fickó meg nem az alkalmazottam volt, hanem a politikai amoralitás megtestesülése. Tegyük hozzá: a Fidesz csodafegyvere a 2014-es kampányban. Ki segített neki? Nem tudom. Nem szeretek önszántamból ott lenni, ahol a sár fröccsen. Tisztességtelenek mindig lesznek. Most a rendszer lényege a tisztességtelenség. Ez nagy különbség.
Ön, ha hatalomra kerülne, börtönbe küldené Orbánt?
Nem szeretném.
Volna rá módja, ereje?
Ellenzem a politikai elszámoltatást, ugyanis amorálissá teszi a hatalmat, és súlyos árnyékot vet az igazságszolgáltatásra. Erős, független ügyészség kell, végezze a dolgát, tekintet nélkül arra, ki volt, és éppen kicsoda a miniszterelnök. Polttól persze azonnal meg kell szabadulni. Szóval büntetőjogi megrendelést nem adok, de ettől még magánemberként gondolok valamit erről a gazember bandáról.
Önöknél is volt elszámoltatás, 2002-ben külön kormánybiztost neveztek ki erre Keller László személyében.
Amint miniszterelnök lettem, megszüntettem Keller megbízását.
A devizahitelesekért érez felelősséget?
Ki engedélyezte a devizahiteleket? Na, ki? Hát az Orbán-Járai-duó 2001-ben!
Kinél duzzadt sokszorosára a hitelállomány?
Ki figyelmeztette a választókat 2005-ben, hogy legyenek olyan drágák óvatosan venni fel devizahitelt? Én!
A környező országok mindegyikében a helyi PSZÁF adminisztratív akadályt állított a devizahitelek elé, ezzel előzve meg a bajt.
Nem én voltam a PSZÁF elnöke.
Szólhatott volna neki.
Szívesen elviszem a balhét, de a dolog mégiscsak úgy működik, hogy kap a miniszterelnök egy jelzést a PSZÁF-tól, a jegybanktól, bárki szakmai illetékestől, hogy aztán dönthessen. Én nem kaptam jelzést.
Nem tudta, mekkora a veszély?
Úgy általában tisztában vagyok vele, hogy ha devizahitelem van, futok egy kamatkockázatot. És ezt 2005-ben el is mondtam az embereknek, ellenőrizheti, fönt van az interneten.
Senki nem vette komolyan. Miért pont mi és csak mi szívtuk meg?
Mert a környező országokban a nemzeti bank és a felügyelet vezetői valószínűleg reálisabban értékelték a helyzetet, és volt tisztességes együttműködés kormány és jegybank között. Járaival a Fidesz költözött az MNB-be.
Az MNB baltázta el? Orbán Járaija?
Ő is. 2005-2006-ban ő a jegybankelnök, aztán jön Simor. Megjegyzem, Járai azzal, hogy fölvitte tizenkét százalékra az alapkamatot, versenyképtelenné tette a forinthiteleket.
Figyelmeztethette volna önt a pénzügyminisztere, Veres János is.
Nem tette.
Az ön kormányának volt a tagja.
Amiért vállalom a politikai felelősséget.
Létezik egy olyan értelmezése a történteknek, hogy önnek létfontosságú volt növelni népszerűségét, amihez az osztogatáson keresztül vezetett a legbiztosabb út, csakhogy Medgyessy Péter kétszer száz napja kiürítette a kasszát. A nemzetközi piacon épp olcsó volt a pénz, adta magát az ötlet, hogy a lakosságot a fogyasztási hitelek felé tereljék, így tartva fenn a „jobban élünk” érzetét. A rizikó a polgároké lett, a politikai haszon a kormánypártoké. Csakhogy a frank, a jen és az euró erősödésével beütött a mennykő.
Ez hülyeség! Konteó! Ha érkezett volna javaslat, és én azt mondom rá suttogva, hogy fiúk, látom a gazdasági kockázatot, de politikailag ez nekünk jó, és még kacsintok is hozzá, na, ha ezt teszem, az valóban az én saram. A tény viszont az, hogy nem avatkoztam az ügybe.
Kár.
Ugyan! Önt cserben hagyja az emlékezete. A devizaárfolyamok 2010 után szabadultak el. A nagy balhé akkor jött. Mert Orbánék vagy tehetségtelenek voltak, vagy kifejezetten a forint ellen spekuláltak, hogy halálra keressék magukat.
Orbánék megörökölték, hogy a lakosság és az önkormányzatok is devizában adósodtak el. A forint valóban kétszer is megbillent fura kormányzati nyilatkozatok nyomán, de a válságot alapvetően a svájci frank brutális erősödése okozta, amire Orbánnak aztán az égvilágon semmi ráhatása nincs. Erre a helyzetre úgy lehetett volna felkészülni, ha államilag korlátozzák a devizahiteleket.
Oké, ha így akarja, eztán, ha úgy alakul, szívesen beleszólok még a szarvasmarhák takarmányozásának időszerű kérdéseibe is, de ahhoz is előbb ki kell derüljön számomra, hogy rosszul takarmányozzák a szarvasmarhákat.
A devizahitelezés nem marhaság.
Én sem bagatellizálni akarom, de legyen egyértelmű: a devizahitelezést Orbánék indították el, és 2010 után miattuk lett belőle tragédia. És ha az én felelősségemet firtatja, azt tudom mondani, bár a miniszterelnök végső soron politikailag mindenért felel, szakmai kompetenciája természetes módon korlátozott.
Az imént szóba került a pénzügyminisztériuma. A számokkal és a számok gazdájával, a szaktárcával az első pillanattól meggyűlt a baja.
2004 októberében lettem miniszterelnök. Belecsöppentem, mint Pilátus a credóba. Medgyessy kormánya már elkészítette a következő évi költségvetést és az adótörvényeket. Aztán nekem már csak egy saját költségvetésem van, a 2006-os, de isten ments, hogy a választások előtt radikálisan belenyúljak bármibe is. Az első pillanat, amikor úgy látom, hogy beavatkozhatok, az 2006 ősze, csinálok is egy olyan konvergenciaprogramot, ami 2008 nyarára növekedésbe fordítja a gazdaságot, csökkenti az államadósságot.
2006 őszén már jó ideje lobog az eladósodási máglya. Amire, tudjuk, persze, hogy Orbán vetette az első hasábot 2001-ben, Medgyessy a következő kettőt, de aztán ön is párat azzal, hogy választási győzelemre hajtva nem nyúlt a „folyamatokhoz”. A klasszikust idézve: „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet… Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai segítettek, hogy ezt túléljük… Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.” A legdurvább trükk talán az volt, hogy a 2006-os kampányban áfát csökkentett, majd a választás után visszaemelte azt a korábbi szintre.
Szakmailag nagyobb hiba, hogy friss miniszterelnökként, liberális nyomásnak engedve megszüntettük a középső szja-kulcsot.
Házon belül Surányitól Medgyessyig számos balos szakértő is tiltakozott az áfacsökkentés ellen.
Vagy csak utólag emlékszik így. Ne bolondozzunk! Egy ilyen program közös munka. Igen nagy baj lenne, ha úgy működne egy kormány, hogy a miniszterelnök eldönti, áfát csökkent, aztán már csökken is. Ez Orbán tempója, de én nem szeretem, ahogy ő kormányoz.
Mégis, ő levitte három százalék alá a hiányt, míg önnel karcoltuk a tízet.
Csak vele tönkrement az ország mentálisan, kulturálisan, szociálisan. Lezüllött az egészségügy, az oktatás, a kultúra, négy hónapot kell várni hasi ultrahangra, négymillió szegényünk van. Felélte a nyugdíj-megtakarítást, háromezermilliárd forintot, és minden más tartalékot. Őrült árat fizetünk. Ezért maradtunk bóvli kategóriában, dacára a statisztikai számoknak.
A héten tán sanszos a felminősítés. Egyébként még mindig bölcs döntésnek tartja a 2006-os áfacsökkentést?
Érdemi tévedés volt.
Átverés. Ha valaki, hát ön ismerhette a költségvetés állapotát, tudhatta, nincs fedezet az áfacsökkentésre.
Ugyan! Ne legyen rosszindulatú! Abból maga nélkül is van elég. A döntés 2005 nyarán születik meg.
És már akkor sincs rá pénz, a következő tavaszra pláne. 2006-ra 4,7 százalék volt a hiánycél, amit Veres júniusban, a választások után 8 százalékra módosított, s a vége 9,6 lett. Borzongató. Néhány tized százalékot máskor is tévedett a pénzügyminisztériumi apparátus, olykor egész százalékot is, na de ötöt?! Akkorát csak hazudni lehet.
Ez számomra is rejtély, ugyanis a költségvetési főosztály vezetője kitűnő szakember A számítások, amiket a választás előtt kapott a kormány, azt mutatták, megcsinálható az áfacsökkentés. Utóbb engem is sokkszerűen ért, amikor már a koalíciós tárgyalások alatt kaptam az egyre rosszabb számokat.
Veres pénzügyminiszter átverte önt meg az országot, és a kampányban az áfacsökkentéssel nekivezette a falnak? Ezt állítja?
Nem tudom a választ. És most jogosan tehetné fel a kérdést: ha láttam, mi történik, miért ismét Veres Jánosból csináltam pénzügyminisztert.
Miért?
Mert míg az ellenzékemmel kemény voltam, a saját pártomon belüli abnormális viszonyok átalakításában végtelenül konfliktuskerülő. Egyetlen kollégámnak sem törtem ki a nyakát! Még a legnagyobb riválisaimat is inkább pacifikálni akartam. Kár volt. Amikor elégedetlen voltam például Lampert Mónikával – persze ő nem volt rivális -, és leváltottam a miniszterségből, azonnal megtettem pártelnöki kabinetfőnökömnek, nehogy sérüljön a presztízse, az egzisztenciája, a politikai háttere. Egyetlen emberrel voltam kemény. 2004 decemberében történt: jöttek az ellenzéki vádak, hogy az adóhatóság visszatartja az áfa-visszatérítéseket, ugye év végéhez közeledünk, akár valós is lehet a dolog. Kérdeztem az akkori pénzügyminiszter Draskovics Tibort, igaz-e a vád. Ő meg azt felelte, hogy nem. Aztán kiderült, hogy de igen, és Tibort azonnal leváltottam. Más kérdés, hogy egy évvel később visszahívtam az új kormányba, és egyébként meg sokra tartom. Okos ember. Na, szóval ezt követően érkezett Draskovics helyére Veres. Ez volt befelé a legkeményebb tettem. De nem alakítottam át a párt alapszabályát, nem szabtam át a párt elnökségét, miniszterelnökként, sőt 2006 után is vittem tovább Medgyessy kormányát. Azért próbálkoztam. 2004 decemberében, négy hónapos kormányfőként, miközben tudtam, hogy még az MSZP-ben sincs többségem, benyújtottam az ügynök- és dossziényilvánossági törvényt. Nem ment át. A pártomon ugyan mindkettőt átvittem, de elbuktak a Fidesz ellenállásán.
A pártfinanszírozással viszont már házon belül elhasalt. Valahol úgy fogalmazott: „Megpróbáltuk felszámolni a Puch-világot… ahonnan jöttek a pénzek, azt jobb, hogyha nem tudjátok.”
Pontosan fogalmaztam, ám célomban nem találtam szövetségest.
A mutyistának igazán nem tekinthető Hiller István mondja önről, illetve arról az időszakról, amikor ön volt a miniszterelnök, ő pedig a pártelnök: „A gondolatok harcoltak az erővel megtámogatott gondolattalansággal, s 2006-ban győzelmi zászlók alatt a katasztrófába ballagtunk.”
Én nem így láttam az együttműködésünket sem Hiller Pistával, sem a szocialista párttal.
Hanem hogyan?
Lelkesen üdvözölték az én 2004-es merjünk baloldaliak lenni lenni című dolgozatomat. Hiller Pista is. Leírtam, és ma is tartom, hogy hagyományos baloldali párt Magyarországon nem tud választást nyerni. Modernizáció kell, a balközéptől a mérsékelt jobbközépig terjedő integrációnak van jövője.
Milyen ideológiai címke illik önre? Szocialista? Szocdem? Kapitalista?
Jobb nincs?… Polgári demokrata vagyok.
Hol a balosság?
Balközép eredettel vagyok polgári demokrata. Politikámba egy sor konzervatív és szabadelvű elemet építettem. Kulturális- és identitáskérdésekben, de csak ezekben, szabadelvű vagyok, ezért járok ki a melegfelvonulásra. Amikor a spanyolok engedélyezték a melegházasságot, csodáltam Zapatero miniszterelnököt, mondtam is neki, hogy de jó csávók vagytok. Mire ő cöcögni kezdett, hogy nem úgy van ám, húsz év alatt történt meg a dolog, azzal, hogy a filmekben, a tévéműsorokban, a nyilvánosságban egyre pozitívabb színben tűntek fel ezek a kapcsolatok, mígnem a spanyolok többsége elfogadta, s csupán be kellett illeszteni a jogba. Kiváló logika, megértéséhez nekem kellett az elmúlt tíz év. Mára megfontoltabb, konzervatívabb lettem. Bár a DK-nak van bent törvényjavaslata a melegházasságról, ha holnap én alakíthatnék kormányt, eszembe nem jutna erővel átnyomni a parlamenten. Már tudom: erkölcsi kérdésekben a jog nem járhat a társadalmi közítélet előtt.
Tudjuk, mit jelent ma az, hogy bal?
A bal nem abszolút kategória. Olyan, mint egy égtáj, valamihez képest vagyunk északra vagy délre, és hasonlóan jobbra vagy balra. Tudom, hogy ez nagyon szimpla szöveg, de sokan mintha mégse értenék. A baloldali politikus úgy alakítja a társadalmi viszonyokat, hogy minél többekre igaz legyen: nagyjából az lehet belőle, amire képessége, tehetsége, szorgalma alkalmassá teszi, függetlenül attól, hová született. Ehhez kell a szolidaritás, kell a nyitott egyetem, kell a mindenkit tisztességesen ellátó egészségügy, kell, hogy ne az erősebb kutya diktálja a meccset. Egy ilyen világhoz nem a kettős állampolgárság vezet, hanem az e-Magyarország, és nem Paks 2, hanem az energiaipar modernizálása német mintára.
„Ez a vadkapitalista kalandor banda makacsul a baloldal vérét szívja, s azt hiszi, ő maga ettől tűnhet baloldalinak.” A szoci Szanyi Tibor mondja ezt önre és csapatára. Meg ezt is: „Tőlem nagyon jobbra áll, tönkre tette a pártot, úgy kormányzott, ahogy, most meg lövöldözik vissza, hogy tudok ám én sok minden disznóságot rólatok.”
Én vagyok vadkapitalista? A cégeim nyolc-kilencszáz embernek adnak munkát. És mind bejelentve! A tulajdonlásom alatt egyetlen cég dőlt be, és bár otthonról vittem be pénzt, ragaszkodtam, hogy mindenkit kifizessünk, sőt a munkások legkiválóbb tíz százaléka többet kapott, mint törvény szerint jár. Évi huszonkétmilliárdos forgalom mellett egymilliárdos eredményt produkálunk, ötvenmillió osztalékot veszünk ki, a többit visszaforgatjuk. Ha nem Orbán ellenfele lennék, a türelmesen építkező, emberséges, tisztességes vállalkozó mintapéldányaként hurcolnának körbe az országban. A pénzemet nem elkurvázom, nem Lamborghinivel járok, nem partizom, nincs villám Nizzában, viszont fenntartok két házat, gondját viselem a családomnak, az összes gyerekemet én tartom el, függetlenül attól, melyik házasságból származnak, taníttatom őket külföldön, bár mindenki tudná. És utalok mindenkinek a közvetlen környezetemben, akit nagy szükség szorít. Ja, és rajtuk kívül havi fix összeggel támogatok nagyjából húsz embert, ismerősöket és ismeretleneket.
Hogy lehet beférni abba a húszba?
Egyedül maradt egy távoli rokon felesége három gyerekkel, mert a negyvenes édesapa egy éjszaka meghalt. Mit csinálsz vele? Hát átutalsz neki minden hónapban egy fizetésnyi összeget. Mit csinálsz egy tehetséges cigánygyerekkel, aki semmi többet nem akar, mint gimnáziumig eljutni? Utalsz. Ennyit az én vadkapitalizmusomról. A szocialista párt, melynek hat éve nem vagyok az elnöke, végtelenül frusztrált, egyik-másik vezetője képtelen feldolgozni a közös tragédiákat.
Úgy élték meg, hogy ön 2004-ben a semmiből ott termett, elfoglalt, majd szétcseszett mindent, végül lelépett, jókora darabot kiszakítva a közösből. De bárhogy is: imponáló alapossággal verték szét az MSZP-t. Tudna ütősebb forgatókönyvet írni a baloldal eljelentéktelenítésére, mint amit 2009-től, az ön bukásától játszott le a Gyurcsány-Mesterházy-Bajnai-trió?
A balközép megújításának kulcsa a verseny, ami tagolttá tette politikai oldalunkat. Szerintem inkább jó, mint rossz, hogy átmeneti időre, négy vagy nyolc évre több résztvevős a történet. Sajnálom, hogy kollégáim 2012 után nem értették meg, hogy kooperációra vagyunk ítélve, de ebben nekem nincs lelkiismeret-furdalásom. Hogy az együttműködés 2014-ben sutára sikerült, abban a DK-nak a legkisebb a sara. Két fiú rivalizált egy pozícióért, és ez a verseny a megengedhetőnél tovább tartott.
Három.
Én nem! Tizenötször elmondtam, hogy semmi nem akarok lenni, sőt, ha győz valamelyikük, nem szeretnék a kormányába menni, még a frakcióvezetés sem kell. Ehhez képest folyamatosan engem kritizáltak, sőt odáig jutottak, hogy 2013. október huszonharmadikán én szerveztem meg az Egyetem téren az összefogás-összefogást kórust.
Nem ön volt?
Ugyan kérem! Ennyire szimplák lennénk?
Hiller István azt mondja, hogy az ön vitája a szocialista párttal a szakadás előtt nem álmokról, ideológiáról szólt, hanem arról, mit visz ki a párt infrastruktúrájából, hálózatából, alapszervezeteiből.
Ez badarság, egy szöget sem vittünk el. Pontosan tudtam, ha csinálok egy pártot, az MSZP és a baloldali szavazók egy része jön velem. Nem kellett szakítani. Szakadt az magától is. Mert a politika nem elsősorban szervezet. Hanem álom s cselekvés. És ez hiányzik ma onnan. Mi viszont merünk álmodni, cselekedni, és közben csináltunk egy szervezetet. Nem panaszkodni kell és megsértődni, hanem dolgozni. Mondom: dolgozni.
