Belföld

Nem fizet az érettségit felügyelő tanároknak a református egyház

Erettsegi-(650x433).jpg (Array)
Erettsegi-(650x433).jpg (Array)

A református egyház által fenntartott gimnáziumokban a mai napig nem fizették ki a júniusi írásbeli érettségik után járó úgynevezett felügyeleti díjat – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap pénteki számában azt írja: az egyház egy joghézagra hivatkozva tartja vissza a tanárok járandóságát, miközben az Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalása szerint a fenntartónak kell számolnia a felügyeleti díjak kifizetésével.

Az érettségi rendjét kormányrendelet rögzíti, a szakminisztérium a lap megkeresésére leszögezte: ennél alacsonyabb szintű szabályozás nem írhatja felül a felügyelő tanár díjazásának kérdését. A Magyar Nemzet által megkérdezett egyházak közül a katolikus és az evangélikus, valamint a Mazsihisz arról tájékoztatott, hogy ha néha nehézségek árán is, de kigazdálkodták a felügyeleti díjat. Nem így a református egyház, akik arra hivatkoznak, hogy 32 órában a pedagógusok térítésmentesen is megbízhatóak gyerekfelügyelettel. Ez azonban nem vonatkozik az érettségire – teszi hozzá a lap. Úgy tudják:  a Református Pedagógiai Intézetben tartott tájékoztatón az hangzott el, hogy az érettségi felügyeletért egységesen ne fizessenek az iskolák, az egyik alföldi gimnázium igazgatója szerint erről körlevelet is kapott az egyháztól.

Az Emmi közlése szerint a középszintű érettségi vizsgán elvégzett feladatok díjazása a szervező középiskola fenntartójának a költségvetéséből történik. A cikk szerint a felügyeleti díjazást – ami egy-egy tanár esetében nem is nagy összeg – már tavaly sem rendezte a református egyház.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik