Belföld

Orbán kedden számoltatja el minisztereit és az államtitkárokat

orbán viktor (Array)
orbán viktor (Array)

A tanácskozás után dönt arról a miniszterelnök, hogy milyen személycseréket akar. Az esemény nem nyilvános.

Kedden reggel kilenctől, a Parlament épületében tartják azt a kormánykonferenciát, amelynek témája a „jó állam” – értesült a VS.hu. A levezető elnök Orbán Viktor lesz, a részvétel a miniszterek mellett az államtitkároknak is kötelező. Az esemény nem nyilvános.

A konferencián felvázolják a kormányzás következő három évének fő irányait. Korábban Lázár János azt mondta: Orbán itt értékeli majd az elmúlt öt év kormányzását is, és a tanácskozást követően, szeptember 15-ig dönt arról, hogy milyen kormányzati személycseréket akar.

A konferencia apropóját az OECD márciusban megjelent országjelentése adja, a kormány erre alapozná az új stratégiai irányokat. A jelentés több kritikát is megfogalmazott – ezek közt szerepel, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát kockáztatja az alacsony nyugdíjkorhatár, a kormány pedig számos szektorban akadályozza a piaci versenyt azzal, hogy belenyúl a gazdasági folyamatokba. Az OECD azt is megállapította, hogy az állam működése nem elég átlátható, ami korrupciós kockázatokat hordoz.

Az OECD megállapításai alapján június 30-ig kellett a minisztériumoknak összeállítaniuk beszámolóikat arról, hogyan akarnak a kritikus területeken javítani. A konferencián ezeket is meghallgatják.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik