Belföld

Vádlottak padjára állítják a fukusimai erőmű vezetőit

fukusimai erőmű (Array)
fukusimai erőmű (Array)

A kérdés az, hogy megtettek-e mindent a százezrek kitelepítéséhez vezető katasztrófa megakadályozására.

Bíróság elé állítják a fukusimai atomerőművet üzemeltető cég három volt vezetőjét a 2011-es katasztrófában való felelősségük miatt – tudósít az MTI.

A bíróság megállapította, hogy az igazgatótanács elnöke, valamint az elnök-vezérigazgató két helyettese nem hozta meg a nagyobb erejű cunamik ellen való védekezéshez szükséges intézkedéseket, ezért büntetőjogi felelősségük van több ember halálát és sérülését előidéző hanyagság miatt.

A döntést egy állampolgárokból létrehozott vádesküdtszék hozta meg azután, hogy korábban egy másik bizottság arra a megállapításra jutott, hogy nincs elég bizonyíték annak megállapítására, hogy a volt vezetők meg tudták volna-e akadályozni a katasztrófát.

Muto Ruiko, egy japán civil egyesület elnöke azt mondta: a tragédia áldozatainak dühét megkönnyebbülés követheti, mert legalább lehetővé vált azok bűnösségének megállapítása, akik cége miatt 110 ezer ember nem térhet haza otthonába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik