Belföld

A fronttal is dacolnak a tüntető pedagógusok

oktatás tüntetés (Array)
oktatás tüntetés (Array)

Nagyon rossz az idő odakint, kevesen mentek el, de a fekete ruhás ápolónő beszéddel tüzelte a megjelenteket.

Negyven-ötven ember gyűlt össze a fővárosi Blaha Lujza téren, hogy tiltakozzon az oktatás helyzete ellen – jelentette tudósítónk a helyszínről. A Nem adjuk a jövőt! nevű tüntetésen a Hvg.hu szerint kétszázan is megjelentek.

 

Beszédet tartott a kis színpadon Sándor Mária, a fekete ruhás nővérként ismertté vált ápolónő, akivel nemrég készített egy elég érdekes interjút a Mandiner is.

 

A cudar időtől magát esernyőkkel védő csekély tömeg a tervek szerint átvonul majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) épületéhez.

Akármilyen kicsi volt a tüntetés, a Fidesz közleményben jelezte, hogy a pedagógusok mellett áll, kapnak adócsökkentést és “a közszolgálati dolgozók között is kiemelt béremelési programot indítunk a pedagógusoknak”. Ebbe a programba bekerülnek majd a bölcsődei nevelők és a területi gyermekvédelmi szakszolgálatokban dolgozó örökbefogadási tanácsadók is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik