Belföld

MSZP: ne használják politikai célra rendőrséget

A szocialista párt, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Liberális Párt is üdvözölte a Budai Központi Kerületi Bíróság határozatát, amely szerint törvénysértő volt az Ökotárs Alapítvány székhelyén és munkatársainál tartott házkutatás, és egyaránt arra szólította fel: senki ne használja politikai célokra a rendőrséget.

“Politikailag motivált razzia”

Az MSZP csütörtöki közleménye szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság megcáfolta a belügyminisztert és az országos rendőrfőkapitányt, amikor kimondta: törvénysértő volt az Ökotárs Alapítvány székhelyén és munkatársainál végzett házkutatás.

A Bárándy Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke által jegyzett közlemény szerint a szocialista párt kezdettől hangot adott annak, hogy a civilek ellen elrendelt razzia “politikailag motivált”, ezért az országos rendőrfőkapitányhoz, majd a belügyminiszterhez fordultak, akik állításaikat visszautasították, minden tekintetben jogszerűnek nevezték az akciót. A párt ezért felszólította a rendőrség politikai és szakmai irányításáért felelős vezetőit, hogy többé ne használják politikai célokra a testületet.

“A korrupt kormány a saját törvényeit sem tartja be”

A Demokratikus Koalíció (DK) közleményben üdvözölte a Budai Központi Kerületi Bíróság döntését. A Gréczy Zsolt, a DK szóvivője által jegyzett közlemény szerint beigazolódott az alapítvány álláspontja, amely szerint – bűncselekmény gyanújának hiányában – politikai megrendelésre “rohanhatták le” az Ökotárs irodáját és az alapítvány munkatársainak lakásaikat a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei.

Azt írták: “a korrupt kormány a saját törvényeit sem tartja be akkor, amikor politikai nyomásgyakorlás gyanánt hivatalos szerveket uszít civil szervezetekre”.

“Egy újabb törvénytelen állomás”

A Magyar Liberális Párt  közleménye szerint a bíróság ítélete egyértelműen jelzi, hogy a rendőrség politikai megrendelésre járt el, ez a “civilek kormányzati zaklatásának egy újabb törvénytelen állomása” volt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság határozata szerint törvénysértő volt az Ökotárs Alapítvány székhelyén és munkatársainál végzett tavaly szeptemberi házkutatás, mert hiányzott a kényszerintézkedés általános feltétele. A bíróság múlt pénteki határozatát az alapítvány juttatta el csütörtökön az MTI-hez.

Az alapítvány közleményében üdvözölte a bíróság döntését, ugyanakkor a szervezet aggasztónak tartja azt a jelenséget, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda “egyértelmű politikai nyomásra törvénysértő házkutatást, lefoglalást hajt végre” Magyarországon.

A rendőrség visszautasította az Ökotárs Alapítvány állításait, és hangsúlyozta: feladatait pártbefolyástól mentesen látja el. Az ORFK kiemelte, hogy feladatait a rendőrségről szóló törvény előírásainak mindenben megfelelően, pártbefolyástól mentesen látja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik