Czeizel Endre (Czeizel Endre)
Belföld

Czeizel Endre: Eldöntöttem, hogy élni akarok

Mandula Viktor
Mandula Viktor

2014. 12. 05. 18:44

Szembenézett a rákkal és az életet választotta Czeizel Endre, aki köszöni, remekül van. A népszerű genetikus-professzor arról is mesélt nekünk, hogyan lett ateistából hívő, miért pusztítják magukat a magyarok, hogyan kellene géniuszokat nevelnünk, miért állt ki Gyurcsány mellett, és hogy mi az igazán fontos az életben. Interjú egy legendával.

Hogy érzi magát?

Szinte szégyenkezve mondom, hogy köszönöm, remekül. Ha kiderül, hogy gyógyíthatatlan betegsége van az embernek, azt várják tőle, hogy összeomoljon. Ehhez képest szerencsére újra jól vagyok, előadásokat tartok mindenfelé az országban, genetikai tanácsadást végzek, szakmailag teljes értékű életet élek.

Sokakat meglepett, hogy nyíltan a közvélemény elé állt a betegségével. Magyarországon ez nem szokás. Nem bánta meg?

Ma már hibáztatom magam érte. Hat hónapig voltam kórházban a kemoterápiám miatt. Ez idő alatt velem volt a laptopom, a lábadozásom idején írtam egy könyvet, hogy jobban teljen az idő. Közben naponta jöttek a kérések, hogy szeretnének jönni hozzám genetikai tanácsadásra. Mindenkinek azt írtam: ha meggyógyulok és kijövök, majd értesítem őket. Amikor vége lett a kemoterápiámnak, hívott egy női magazin, hogy készítenének velem egy interjút. Akkor úgy gondoltam, ez egy jó alkalom lenne értesíteni azt a rengeteg embert, akik a fél év alatt kerestek, mégse kelljen egyesével írnom mindenkinek. Adtam egy interjút, amiben elmeséltem a betegségem történetét. Ez elindított egy láncreakciót: a bulvársajtó elkezdett csámcsogni rajtam, ami eléggé zavart.

Czeizel Endre (Czeizel Endre)Fotók: Pál Anna Viktória

Az aggódó olvasókat képviselik, akik szeretik Önt.

Csakhogy én nem vagyok celeb. Egy nemzetközileg elfogadott kutató vagyok, ezen kívül orvos, aki 34 ezer nőnek segített, hogy egészséges kisbabája legyen. Nálam a médiaszereplés egy harmadlagos dolog, bár büszke vagyok rá, hogy taníthatom a népemet. De hány hasonló kvalitású ember van jelenleg is, aki beteg. Miért az én betegségem és leendő halálom – mert az be fog következni – kerül ennyire reflektorfénybe?

Korábban azt mondta, a társadalmi képmutatással is szembe akar menni, ami ezt a témát övezi.

Az európai kultúrában (szemben a keleti kultúrával) a halál valami borzasztó dolog. Pedig az élet természetes rendje, nem kellene ilyen mitikus rettegéssel és félelemmel tekintenünk rá. Sokkal természetesebben kellene felfognunk. Jó, ha az ember tudja, hogy közeleg a vég. Fel tud rá készülni, rendbe tudja rakni a dolgait. Ezt próbáltam sugallni a kiállásommal. Meg azt, hogy harcolni kell a halál ellen, mert a kórházban láttam, hogy akik feladták, soha többet nem mentek haza. Én elhatároztam, hogy élni akarok. Ez a tudat erősíti az immunrendszeremet, az erős immunrendszer pedig pusztítja a rákos sejteket.

Hisz benne, hogy a fizikai betegségeink javarészt lelki eredetűek?

Természetesen. Ez egy bizonyított, ismert összefüggés régóta. Hány olyan történetet ismerünk, ahol meghalt a költő szerelme, a költő pedig röviddel ezután TBC-s lett. Pedig a TBC baktérium korábban is ott volt a szervezetében, csak addig az immunrendszere kivédte. De ahogy lelkileg megzuhant, máris védtelenné vált a betegséggel szemben. A rákosok gyógyulásánál is jól látszik, ki az, aki harcol ellene és ki az, aki feladja.

Megváltoztatja az embert egy ilyen betegség?

Egész életemben ateista voltam, de mióta szembesültem a betegséggel, elkezdtem másképp látni az életet. Tíz hete már úgy nézett ki, hogy elmegyek, most pedig itt vagyok és jól érzem magam. Minden este a Mindenhatóhoz fohászkodom és megköszönöm neki ezt. Nem tudom, ki ez a Mindenható, de mivel egy csodának érzem, amit tett velem, megköszönöm neki, hogy ez a nap is megvolt és talán hasznos is volt. Számomra is furcsa, az ember magatartását mennyire képes befolyásolni egy ilyen esemény.

Miért nem vigyázunk magunkra?

A preventív szemlélet hiányzik teljesen az országban. Annak a felismerése, hogy mindig olcsóbb és fájdalommentesebb megelőzni a bajt, mint gyógyítani. Emiatt kárhoztatom a médiát is. A hetvenes években, amikor lehetőségem volt rá, hogy a televízióban főműsoridős sorozatokat csináljak, rájöttem, mekkora hatalom a média. Hogy lehet és érdemes tanítani az embereket a jóra. Az utóbbi időben a közmédiában teljesen háttérbe szorult az ismeretterjesztés, a felvilágosítás. Ez nekem nagy szomorúságom, mert a köztelevíziónak nem csak az a feladata, hogy hírt adjon és szórakoztasson, hanem az is, hogy tanítson.

Czeizel Endre (Czeizel Endre)

Van valami speciális a magyar néplélekben, ami miatt ennyire pusztítjuk magunkat?

Tény, hogy öngyilkosságban a hetvenes évek végétől 1990-ig világelsők voltunk. Ha megnézzük a dohányzást és az alkoholizmust, szintén van miért szégyenkeznünk. Biztos, hogy a magyar embernek van valamilyen lelki konfliktusa. Mert aki sokra tartja magát, az vigyáz az egészségére. Csak aki tudat alatt nem gondolja magát fontosnak, az nem vigyáz magára. Mintha mániás depressziósak lennénk: néha elhisszük, hogy mi vagyunk a legjobbak, néha meg, hogy mi a legrosszabbak. Belénk égett, hogy itt Mohács óta mindig idegen volt az úr, hogy rajtunk van a turáni átok, hogy a magyarnak a legnagyobb ellensége a magyar és hogy mindig egymást kijátszva, a másik rovására próbáltunk előre jutni.

Hol tévesztettünk utat? Lehet, hogy az idő szépíti meg, de a kilencvenes évek elején mintha még „bármi is” lehetett volna az országból.

Óriási csalódás nekem, ami azóta történt. A rendszerváltás után én is azt hittem, hogy végre eljött az idő, hogy meg tudjuk mutatni, mire vagyunk képesek. Korábban mindig idegen hatalmak döntöttek a sorsunk fölött. Volt egy remény, hogy „na, majd most megmutatjuk”. A mai napig hiányzik a polgári öntudat. Eljönnek hozzám genetikai tanácsadásra fiatal párok. Miután felmértem minden adatot, elmondom nekik a lehetőségeket. Ők pedig értetlenkedve mondják: doktor úr, ne a lehetőségeimet mondja, hanem azt, hogy mit csináljak.Hozzá vagyunk szokva, hogy megmondják nekünk. Hogy Horthy, Rákosi, Kádár meg Orbán Viktor megmondja, mit kell csinálni. Hiányzik az attitűd, hogy mi önállóan döntünk magunkról és hogy a saját sorsunkért mi vagyunk a felelősek.

Jó irányba tartunk, hogy kilábaljunk ebből?

Teljesen a rossz irányba haladunk. Kezdve attól, ami az oktatásban folyik, folytatva a közmédián egészen az egészségvédelemig. Évek óta harcolok, hogy a magzatvédő vitamint tegyék bele végre a lisztbe, ahogy Amerikában 1998 óta. A legszegényebbeknek ugyanis nincs pénzük rá, kenyeret viszont mindenki eszik. Mi igazoltuk ugyebár először, hogy a születési rendellenességeket, köztük a nyitott gerincet 90 százalékban ki lehet védeni a folsavat és más vitaminokat tartalmazó magzatvédő vitaminkomplexummal. Az autizmust a felére, a stroke-ot húsz százalékkal lehet csökkenteni. Ehhez képest alig szedik itthon, sokan nem is tudnak róla.

Három éve volt egy nemzetközi konferencia Genfben, ahová a 20 éves évforduló kapcsán meghívtak, én tartottam a bevezető előadást. Felolvasták, hogy Hollandiában a leendő terhesek 73 százaléka, Angliában 56 százalékuk használja, és így tovább. Magyarország volt az utolsó helyen hat százalékkal. Nekem lesült a képemről a bőr. Mindenki nézte, hogy milyen ország ez a Magyarország. Évente 400 ezer gyerek születik a világon nyitott gerinccel, Magyarországon átlagosan évi 6 millió forintba kerül az államnak egy ilyen gyerek ellátása, nem beszélve az emberi és lelki károkról, amit a betegség jelent. Mindez 90 százalékban kivédhető lenne a magzatvédő vitaminnal.

Ennyi ambícióval és ötlettel miért nem lett egészségügyi miniszter?

2004-ben, mikor Gyurcsány lett a miniszterelnök, épp Milánóba mentem egy kongresszusra, amikor megszólalt a telefon és azt mondta: professzor úr, Gyurcsány Ferenc vagyok, én leszek a miniszterelnök, van egy álmom, hogy maga legyen az egészségügyi miniszter. Mondtam neki, hogy verje ki a fejéből, mert én alkalmatlan vagyok politikusnak. Azt mondta, hogy gondolkodjak rajta két napot. Ezzel jól kiszúrt velem, mert bár tudtam, hogy nem lennék alkalmas, azt is tudtam, hogy romokban az egészségügy, ott áll számtalan probléma megoldásra várva. Megszüntették a „Felkészülés a családi életre” tárgyat, ott volt az Optimális családtervezés program, ami szintén újjáépítésre szorult, ott volt a magzatvédő vitamin ügye teljesen megoldatlanul. Nem beszélve az abortuszról, aminek egyébként közismerten nagy ellenzője vagyok, de ha már csinálni kell, akkor tablettával és nem sebészi módszerekkel. Rengeteg dolog volt, amit úgy éreztem, hogy miniszterként meg lehetne oldani. Két napig nem aludtam, mert elképesztő dilemma volt. Végül nem vállaltam, de jeleztem Gyurcsánynak, hogy vannak ötleteim az egészségügy rendbetételére.

Ami miért sikkadt el mégis?

Többször találkoztunk ezután a Parlamentben a miniszterelnökkel, meg kell mondanom, nagyon jó benyomást keltett bennem. Értelmes ember, megértette, miről volt szó. Átküldött az egészségügyi minisztériumba, előtte a jelenlétemben felhívta Rácz Jenő egészségügyi minisztert. Átmentem a minisztériumba, ahol Rácz mellett ott ült Kökény Mihály. Akkor már tudtam, hogy nem lesz az egészből semmi, mert elszabotálják, amit Gyurcsány akar. Okos fiú a Kökény, de egy kádárista figura, akinek az az alapállása, hogy csak ne csináljunk semmit, ne változtassunk semmit, akkor nem lesz baj. Ilyen alakokkal volt tele az MSZP is, ez lett Gyurcsány veszte. Érzékelhető volt, hogy bármit akar, keresztbe tesznek neki. Arról nem beszélve, hogy a Fidesz is zseniális volt az ő erkölcsi karaktergyilkolásában.

Czeizel Endre (Czeizel Endre)

Idén tavasszal nyilvánosan is kiállt Gyurcsány és DK mellett. Biztosan jó ötlet volt?

Rájöttem, hogy ez egy jó képességű ember. Legfeljebb túl kreatív és minden héten mást akar. Kialakult egy személyes szimpátia, rendszeresen meginvitál az évértékelőire, havonta felhív, hogy vagyok. Ez egy személyes barátság lett, a lányom haragszik is rám emiatt. Ugye a lányom férje Fodor Gábor, aki egy másik pártot vezet. Szokta is mondani, hogy most már ne fitogtassam, hogy a Gyurcsány mellett vagyok.

Ezek mind szubjektív dolgok, Ön meg egy racionális embernek tűnik.

Amikor elmondtam Gyurcsánynak azt a hat problémát, amit az egészségügyben a legégetőbbnek tartottam, azt mondta, hogy ezeket meg tudjuk oldani. Tényleg akarta és megtette volna, ha nem szabotálja el a pártja. És ezek nagy dolgok lettek volna. Úgy gondolom, az a tisztességes, ha én becsülöm őt, akkor ezt vállaljam akkor is, amikor ellenszél van. Akkor is, ha a lányom kér, hogy ne tegyem.

1982-ben meghívták Atlantába, hogy legyen az amerikai járványügyi központ egyik részlegének igazgatója. Nem bánja, hogy nem vállalta el?

Akkor még hittem benne, hogy az országunk nem egy süllyedő hajó és hogy nekem itthon kellene Amerikát csinálni. Egyrészt csalódott vagyok, másrészt talán mégis jó, hogy így alakult. Amerikában lehettem volna egy világhírű tudós, aki egy szűk tudományterülettel foglalkozik. De az, hogy én a hetvenes években ilyen ismertté és közkedveltté váltam, kint nem következett volna be. Lehet, hogy jobb így. A világon először Magyarországon csinálhattuk meg a veleszületett rendellenességek országos nyilvántartását, bevezettük a „Felkészülés a családi életre” tantárgyat, kifejlesztettük a magzatvédő vitamint. Úgy gondolom, jól hasznosítottam a magyar lehetőségeket. Elégedett vagyok az életemmel. Nem az lettem, ami akartam lenni (előbb focista, utána történész, majd nőgyógyász), de más területen többre vittem, mint reméltem.

Legújabb könyvében Kertész Imre és a Nobel-díjas zsidók életén keresztül mutatja be az országnak: hogyan kellene géniuszokat nevelni.

A nyugdíjba vonulásom óta külön könyvben dolgoztam már fel a matematikusokat, a költőket, a képzőművészeket és a zenészeket. Mindenhol kiderült, hogy a zsidóság sokkal jobban teljesített, ezt akartam most összefoglalni. Azt a tanulságot vontam le, hogy ahelyett, hogy gyűlölködünk és irigykedünk, el kellene tanulni a zsidóságtól azt, amiben jók: rendkívüli módon előtérbe helyezik az iskolázottságot, megbecsülik a tehetséget. Ha fejlődést akarunk az országban, kulcsfontosságú, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget, hogy a különleges tehetségének megfelelően virágozzon. Ehhez képest most teljes gúzsba kötés van.

Optimista abban, hogy javítható a társadalom és végül rátalálunk a helyes útra?

Hiszek benne, hogy előbb-utóbb a jónak kell diadalmaskodni. Szellemileg, kulturálisan, politikailag egy apályban vagyunk, de kell, hogy jöjjön a dagály. A hátralévő hónapjaim már nem nagyon engednek reménykedni abban, hogy személyesen is megélem ezt, de bízom benne, hogy a gyerekeimnek és az unokáimnak már sokkal jobb lesz.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.