Belföld

El akarta adni a toronyórát a pap Nagyszakácsiban

Meg is jelent a vevő, utánfutóval. A felbőszült helyiek nyomására hiúsult meg az üzlet.

Egy olvasója értesítette a Sonline.hu portált arról, hogy a nagyszakácsi plébános el akarta adni a templomból a toronyórát. A faluban azt beszélik, hogy túl sok volt a plébánián a villanyszámla, ezért adták volna el a több mint százéves szerkezetet.

„Az őseink, a felmenőink emelték ezt a templomot, nem gondolom, hogy egy, a szolgálatát éppen itt ellátó papnak joga volna áruba bocsátani a berendezési tárgyakat a megkérdezésünk nélkül. Egykor ez a templom közadakozásból épült” – nyilatkozta a portálnak egy idős asszony.

A polgármester azt mondta, nem szívesen nyilatkozik, szerinte nyugvópontra jutott az ügy azzal, hogy az üzlet nem köttetett meg, ők pedig írásban jelezték a problémát a püspöknek. Amikor a község vezetője beszélni akart a plébánossal az ügyről, az arra figyelmeztette, hogy túllépi a hatáskörét.

Grujber Zsolt plébános azt mondta a Sonline-nak, hogy a vevő elállt a szándékától, így valójában nem történt semmi, ő többet nem nyilatkozik és elhatárolódik mindentől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik