Belföld

Az MSZP hátat fordít Gyurcsánynak

Baja Ferenc, az MSZP Szocialista Platformjának elnöke szerint a politikai összefogás eddigi szereplői és teljesítménye nem hozott eredményt, sikertelen volt, mert Orbán Viktor kormányát és rendszerét nem tudták megdönteni, valamint nem sikerült a fővárost sem “megszerezni”.

Az MSZP-nek önálló társadalmi alternatívát kell kínálnia a következő években. Megismételte a Tóbiás József pártelnök által korábban mondottakat: “Van baloldali párt, úgy hívják, hogy MSZP.” Ezt az MSZP-t azonban meg kell változtatni, nemcsak politikai pártként kell működnie, hanem társadalmi alternatívaként.

A platformok állásfoglalását egy vita kezdetének nevezte, amelynek során értékelik az elmúlt 25, 10, 4 évet. Mint mondta, a platformok szerint az idei választás azt mutatja, hogy az MSZP ma is a baloldal legmeghatározóbb ereje.

Koltai Dénes elmondta, a Baloldali Tömörülés szerint el kell kezdeni a párt újjászervezését, megerősítését. A szervezet vezetője közölte, nem tudja elképzelni, hogy 2018-ig valamilyen más politikai szervezettel fuzionáljanak. A baloldali szervezetek között szükséges a párbeszéd, bizonyos koordináció, de nem szükséges a fúzió – hangsúlyozta később egy kérdésre.

A platformelnök szerint az kell, hogy legyen a legfőbb céljuk, hogy “az Orbán-rezsim áldozataival”, a szegényekkel, az alacsony jövedelműekkel kössenek szövetséget.

Fekete Zoltán, az MSZP Népi Platformjának elnöke felkérte az MSZP elnökségét, hogy szabadítsa ki a baloldalt, az MSZP-t abból a politikai csapdából, ahova Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke kényszerítette. Mint mondta, az MSZP-nek egyedül kell egy szervezett, baloldali néppárttá válnia.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik