Belföld

Tízmilliárdokért épül autóút Áder szülővárosába

Meg kell épülnie 2018-ig a Sopront Ausztriával és Csornával összekötő kétszer kétsávos autóútnak, mert a régió gazdaságának fejlődése így érhető el - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken sajtótájékoztatón, Sopronban.

Lázár János kifejtette: a kormány kiemelt célja, hogy a következő négy évben az összes megyei jogú város bekerüljön az országos hálózatba, így Sopron mellett Salgótarjánba, Szolnokra, Egerbe, Kaposvárra, Békéscsabára és Zalaegerszegre is el lehessen jutni gyorsforgalmi úton.

A Soprontól Csornáig, illetve az osztrák A3-as autópályáig megépülő autóút 90 milliárd forintba kerül majd, és részben európai uniós, nagyrészt magyar forrásból valósul meg. A Sopront északnyugat felől elkerülő tehermentesítő út 12 milliárd forintból épül meg, szintén 2018-ra.

Ez utóbbi előkészítésére a kormány azonnali, ötszáz millió forintos támogatást különített el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek – tett hozzá Lázár János.

A politikus elmondta azt is, hogy Sopron és a Fertő-táj olyan kultúrtáj, amely az országfejlesztő programban kiemelt helyen szerepel. A fejlesztés feltétele pedig az, hogy a térség kelet és nyugat felől is gyorsan és biztonságosan legyen megközelíthető.

Lázár János hozzátette, hogy a „következő négy év meghatározó lesz minden megyei jogú város életében, mert a hagyományos városfejlesztés időszaka véget ért. Az új típusú városfejlesztésben pedig az a kérdés, hogy a települési önkormányzatok hogyan tudnak a magyar gazdaság növekedéséhez hozzá járulni”. Ez azon múlik, hogy „a vállalati szektor milyen kapcsolatban lesz az önkormányzatokkal”, amihez „nagyon jó gazdaságfejlesztési programra van szükség”.

A miniszter ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy Sopron további támogatását „attól teszik függővé, hogy milyen programja lesz a polgármesternek és a képviselő-testületnek”, amelyet még az idén be kell nyújtani a kormánynak. Lázár János hozzátette, hogy áttanulmányozta a soproni polgármesterjelöltek programját, és meg van róla győződve, hogy a város gazdasági fejlődését Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) programja szolgálja.

Lázár János meggyőződése szerint Walter Dezső (független) programja „alkalmatlan arra, hogy a város gyarapodását és fejlődését szolgálja”, ahhoz a programhoz a „kormány semmilyen támogatást nem tud biztosítani”.

A soproni vállalkozások támogatására 12-15 milliárd forint áll majd rendelkezésre a következő négy évben – tette hozzá a miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János elmondta, hogy Fodor Tamás országosan is ismert polgármester, a megyei jogú városok polgármesterei közül „kiszámíthatóságával, higgadtságával és megbízhatóságával tűnik ki, nagy tiszteletnek és elismerésnek örvend”.

Fodor Tamás polgármester elmondta, hogy a város hosszú távú gazdasági koncepciója teljes mértékben megegyezik a kormány gazdasági fejlesztési stratégiájával, egyben megköszönte, hogy a kormány részéről a következő időszakban is bizalom van a város irányába, amely a töretlen fejlődést segíti majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik