Belföld

Pintér szerint határozottan javult a közbiztonság

Az emberek bíznak a rendőrökben,határozottan javultak a felderítési mutatók, és még az osztrákok is elégedettek a belügyminiszter szerint. 

Nem romlott Sopronban az emberek biztonságérzete, a közbiztonság „határozottan javult” -– mondta Pintér Sándor a Kisalföldnek. A belügyminiszter közölte: semmilyen hivatalos adat nem támasztja alá, hogy tíz-húszezerrel több volna Sopron lélekszáma, emiatt nem kell jelentős növekedéssel számolni a rendőrök létszámát tekintve sem.

Az osztrák rendőri vezetők is elégedettek a magyar rendőrök munkájával a határ mentén: „határozottan javultak a felderítési mutatók, és ebben a magyar rendőröknek sok munkájuk van,– tette hozzá Pintér Sándor.

A régi határátlépők épületeiről szólva a belügyminiszter azt mondta, szorgalmazná, hogy az önkormányzatokhoz kerüljenek, amelyek vagy lebontanák, vagy – ha olyan az állapotuk – hasznosítanák, de az átadás nem a Belügyminisztérium, hanem az állami vagyonkezelő hatásköre.

A miniszter emlékeztetett: egy országos felmérés adatai szerint az emberek legjobban a Magyar Tudományos Akadémiában bíznak, második helyen pedig a rendőrség áll, ami a legjobb visszajelzés a munkájukra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik