Belföld

Egymilliót kérnek egy balatoni pontyért

Magán horgásztavak akár több százezer forintot is képesek fizetni horgászoknak egy-egy kapitális balatoni pontyért, de egy kisebb, öt-tíz kiló közötti példány esetében is megadják a kilónkénti tízezer forintot – írja a sonline.hu.

A 2012 óta érvényes Balatoni Horgászrend értelmében „a szabályosan kifogott és elvinni kívánt, méretkorlátozással védett halat a horgász még a vízparton köteles gyorsan és kíméletesen megölni, az élő hal szállítása tilos”. Ennek ellenére jó néhány pontvadász – köszönhetően a keresletnek és a magas vételárnak – kísértésbe esik.

A törvényi tiltáson túl a másik probléma, hogy a nagy testűre nőtt, ebből kifolyólag feltehetően kitűnő genetikájú hal a Balatonból egy kis tóba kerülve jelentős súlyvesztést szenved el és az a sors vár rá, hogy talán hetente vagy havonta megfogja egy horgász, majd visszaengedi az új otthonául szolgáló kis „pocsolyába” – magyarázta a portálnak Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászturisztikai menedzsere. De a halbetegségek terjedésének is magas a kockázata állatorvosi ellenőrzés nélküli halszállítmányok esetében – tette hozzá.

Mindig a legkisebb bukik

A legálisan vásárolt halról a tógazdának rendelkeznie kell halkiadási bizonylattal, állatorvosi igazolással, vagy ha emberi fogyasztásra, halbolt számára szállít, elegendő egy számla is. Halgazdálkodási vízterület esetében a telepítést előre jeleznie kell a területileg illetékes halgazdálkodási hatóság felé, ellenőrzés esetén a dokumentációt be kell tudni mutatni. Ilyen dokumentációval a természetes vizekből kifogott halak esetében persze nem beszélhetünk, ahogyan nyilvánvalóan a vásárlás is teljesen feketén történik. A lebukás veszélye a hal szállítása közben áll fenn, a legnagyobb eséllyel a legkisebb láncszem, maga a horgász bukhat meg, hiszen a szereplők közül őt ellenőrzik a leggyakrabban: halászati őrök, rendőrök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik