Belföld

Százmilliók mennek el Orbán államtitkáraira

Orbán Viktor 41 államtitkárt nevezett most ki, korábban 44 fővel dolgozott. Bajnai szakértői kormányában 25 államtitkár volt. Éves szinten százmilliókkal kerültek többe Orbán emberei, mint Bajnaié..

Az Orbán-kormány 2010-ben a spórolást hangoztatva alakította át a kormányzati struktúrát, 13-ról 8-ra csökkentve a minisztériumok számát. „1990 óta sosem volt ilyen kevés minisztérium és miniszter, mint most” – büszkélkedett 2010-ben a miniszterelnök. Akkori helyettese, Navracsics Tibor pedig úgy fogalmazott: “a karcsúbb kormányzati struktúra az első lépés a bizalom visszaszerzése felé”.

Nem sokkal később azonban kiderült: szó sincs sem karcsúbb kormányzati struktúráról, sem spórolásról. Bár miniszterből valóban kevesebb volt, de az államtitkárok és a helyettes államtitkárok száma már jócskán meghaladta a Bajnai-kormányra jellemző létszámot. Bajnai 15 miniszterrel dolgozott, munkáját ezenkívül 25 államtitkár és 54 szakállamtitkár segítette. Ez összesen 94 fő. Ehhez lépest az Orbán-kormányban 2013-ban 125 ember volt ezen a szinten: 9 miniszter, 44 államtitkár, és 72 helyettes államtitkár.

Az államtitkárok fizetése 997 ezer forint, a helyettes államtitkároké 750-900 ezer forint volt. A bér mellé pedig jár még személyes gépkocsihasználat, ideiglenes külföldi kiküldetés esetén költségtérítés és napidíj, vagy repülőutakon Európán belüli utazásnál turista repülőjegy.

Így nézett ki a dolog 2013-ban:

Bajnai havi 88,5 milliót költött embereire, ez volt 2010 februárjában, és azóta nem került ilyen kevésbe az apparátus. Orbán ugyanis ennél jóval többet, havonta mintegy 120 millió forintot költött. Ez egyébként évi 378 millió forint különbség, egy ciklus alatt pedig – a dolgozók számának változását is beleszámítva – 1-1,5 milliárd forint. Ehhez azonban hozzá kell tenni: Bajnai csak egy évig volt kormányon, nem tudni, hogy a második, harmadik, negyedik évében hány embert vett volna még fel pluszban.

A 2014-es választásokon már szóba sem került a spórolás, épp ellenkezőleg: az Orbán-kormány az eddig megismert információk alapján a második ciklusban sem változtat az arányokon, hiszen államtitkárból például 41 lesz. A helyettes államtitkárok számáról egyelőre nincs információ.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik