Belföld

Másfél hónapig teljes útzár a rakparton

A partfal munkálatai miatt 2014. február 27-én (csütörtök), 09.00 órától a rakpart mindkét sávját lezárják.

A munkaterület az Árvízi emlékmű és a Huszár Mátyás rakpart buszparkolója között lesz. A csaknem hét hetes útlezárás ideje alatt az autósok a Roosevelt tér rakparti szakaszán nem, ugyanakkor a Stefánia felőli szakaszon továbbra is tudnak parkolni.

Az érintett útszakasz.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy megkezdődtek a partfal-rekonstrukciós munkálatai. Első körben a szobrokat szállítoták el. Ezután a betonfalat távolították el a járda vonalában és megkezdték a résfal és köpenyfal építését, a mentett oldalon pedig úgynevezett árokszivárgót hoztak létre. Majd megírtuk, hogy félpályás útlezárás volt érvényben. Ezt váltota fel most a teljes útzár.

Február 18-án kedden délután 6 órától tartottak előadást és fórumot a partfal-rekonstrukciórólaz Agóra Informatórium részében. A városi önkormányzat részéről Dr. Igaz Ágnes irodavezető, Dr. Kozák Péter igazgató, az ATI-VIZIG-től, valamint Dr. Tóth László elnök-vezérigazgató a Mélyépterv Komplex Zrt. képviseletében vett részt a rendezvényen.

Itt megtudhatták az érdeklődők, hogy az építkezés árvíz esetén sincs veszéllyel a városra. Az előrejelzések szerint tavasszal nem várható jelentősebb vízmennyiség a Tiszán. Ha lenne is árvíz, a várost az nem veszélyeztetné, hiszen a jelenlegi partfalat nem bontják el, hanem hozzáépítenek és magasítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik