Belföld

Orbán: a közmunkát meg kell becsülni

A közmunka kapu, amelyen keresztül be lehet lépni a segély világából a munka világába, ezért azt meg kell becsülni - mondta Orbán Viktor hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.

A miniszterelnök a rendőrség új közigazgatási adatfeldolgozó központjának átadásán hangsúlyozta, ki kell állni a közmunkások méltósága mellett és meg kell köszönni, “hogy betársultak, és elfogadták az ajánlatunkat”, hogy ezentúl ne segélyből, hanem munkából próbáljanak megélni.

A közel 1,8 milliárd forintos hazai forrásból megépült fejlesztéssel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, a beruházás 291 meghirdetett álláshelyére 947-en jelentkeztek. Ebből 472-en feleltek meg, amit beszédében jó aránynak nevezett a miniszterelnök, a felvett emberek közül 235-en regisztrált munkanélküliként jutottak álláshoz.

Ez ismét azt bizonyítja, hogy az embereknek megvan a felkészültségük és dolgozni akarnak, vagyis segély helyett munkából szeretnének megélni – tette hozzá a kormányfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik