Belföld

Dugók a láthatáron: NATO-delegáció érkezik

dugo(960x640).jpg (dugó)
dugo(960x640).jpg (dugó)

A NATO tagállamok vezérkari főnökeinek háromnapos budapesti értekezlete miatt hat kerületben forgalomkorlátozásra, illetve helyenként megállási tilalomra kell számítani - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI-vel. Közleményük szerint az ideiglenes forgalomkorlátozásokra csütörtök délután 2 órától vasárnap délután 1 óráig a főváros több pontján is készülni kell.

A hivatalos program kezdeteként péntek este 6 órától látványos katonai tiszteletadással, többi között különleges díszelgő bemutatóval fogadják a NATO Katonai Bizottságának tagjait a Hősök terén. Emiatt déltől este 8 óráig a Hősök terén és a környéken (Olof Palme sétány és az Állatkerti körút egy része) forgalomterelésre kell számítani.

A következő napok részletes forgalmirend-változásairól a rendőrség honlapján lehet tájékozódni – tette hozzá a HM.
Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke az MTI-nek korábban elmondta: a katonai bizottság magyarországi látogatása során szombat reggel nyolctól este hétig folyamatosan ülésezik. A konferencia fő témái között szerepelnek a külföldi NATO-műveletek, s kiemelt figyelmet kapnak a Közel-Kelet és Észak-Afrika térségében tapasztalható kihívásokra adandó válaszok. A vezérkari főnökök értékelni fogják az afganisztáni és a Magyarország szempontjából különösen fontos koszovói missziókat is. A 28 katonai vezető áttekinti továbbá a következő két év legfontosabb feladatait, de napirenden lesz a szövetség tervezett átalakítása is.

Az aktuális témák között a szíriai helyzet folyamatos figyelmet igénylő kérdéseiről is egyeztetni fognak. Egyelőre azonban sok a kérdőjel, még a vezérkari főnök sem tudta megmondani, hogy milyen mélységben kerül elő a téma a találkozón. A szíriai események miatt vélhetően nem lesz szükség rendkívüli forgatókönyvre. Ugyanakkor megjegyezte, hogy mint szervezőknek “a szíriai helyzet teremtette fokozott biztonsági igényeknek” kell megfelelniük.

A több hónapos előkészületekkel megelőzött konferencia helyszínének, a megfelelő munkavégzés körülményeinek biztosítása mellett a szervező országnak kell gondoskodnia a konferencia résztvevőinek biztonságáról is. A hétvégi vezérkari főnöki találkozó biztosítási és biztonsági feladatait a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat a Belügyminisztériumhoz tartozó Készenléti Rendőrséggel közösen végzi majd – fejtette ki a vezérkari főnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik