Belföld

Éjszakai kalandok a győri állatkertben

Tizenkét helyszínen változatos programokkal, éjszakai vezetett sétákkal és különleges, Magyarországon még soha nem látott állatok bemutatásával rendezik meg idén az Állatkertek Éjszakáját augusztus 30-án, pénteken.

“Szinte az ország összes állatkertje csatlakozott az idei, második alkalommal megszervezett programhoz: a fővárosban három helyszínen, vidéken Debrecenben, Győrben, Jászberényben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Poroszlón, Szegeden és Veszprémben várják az éjszakai látogatókat” – hangoztatta az esemény csütörtöki tájékoztatóján Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója.

A rendezvény a legtöbb intézményben 19 órától 24-ig tart, azonban lesznek olyan bemutatóhelyek, ahol már délután elkezdődnek, és még éjfél után is szerveznek programokat.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben idén az egész kertet megnyitják a látogatók előtt, így minden helyszín szabadon bejárható lesz. A Varázshely minden termében negyedóránként induló programokkal, térhatású vetítésekkel, és időgép szimulátorral várják a családokat, az állatgondozók pedig a park tizenegy pontján avatják be különleges munkájuk kulisszatitkaiba a látogatókat. Az állatkerti utakon helyi lakosokkal, egyebek mellett rókamangusztával, alpakával, törpe lóval, szamárral, rókamangusztával, szurikátával és óriáskígyóval is találkozhatnak a látogatók, és bemutatják a magyar állatkertekben még sohasem járt gundik és a zebramanguszta egy-egy példányát is. A Nagyszikla felszínén fényjáték, a fókamedencénél az oroszlánfókák éjszakai tréningje lesz látható.

A Budakeszi Vadasparkban óránként induló, 45 perces vezetett sétákkal várják az éjszakai vadasparkra kíváncsiakat, a bejárattal szemben interaktív játszópult működik majd, amely az állatok éjszakai érzékelését segít megismerni.

A Tropicariumban éjszaka világító állatokat lehet majd látni és ki lehet próbálni, hogy mennyire nehéz felismerni az állatokat tapintás, vagy hallás alapján. Éjszakai holdfénytúrák keretében az érdeklődők az állatok gondozását ismerhetik meg, valamint igazi látványosságként éjszakai cápaetetésen is részt lehet venni.

A debreceni Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertjében fáklyás vezetett sétára invitálják a családokat, majd éjszaki látványetetés és a hüllőházban „borzongató simogató” lesz.

A Kecskeméti Vadaskertben pedig szintén fáklyás látványetetés és séta, majd a kilenchónapos kisoroszlán, Elza várja a látogatókat.

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark az elsősorban éjszaka aktív állatokra összpontosít az este folyamán, az igazán bátrak a számukra nem igazán kedvelt állatokkal is barátságot köthetnek.

A Pécsi Állatkert programjai három különböző helyszínen, az Ángyán János utcai Állatkertben, a belvárosi Akvárium-Terráriumban és a Planetáriumban várják a látogatókat: az állatkertben az egyiptomi állat-istenek misztikus világa köré csoportosul a program, az Akvárium-Terráriumban kígyót és denevért is lehet simogatni, a Planetáriumban pedig az állatvilág és a csillagképek kapcsolatában lehet elmélyülni.

Izgalmas programokkal készülnek a győri Xantus János Állatkertben, a Jászberényi Állat- és Növénykertben, a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban, a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban, a Szegedi Vadasparkban, valamint a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban is.

A Budakeszi Vadaspark, a Fővárosi Állat- és Növénykert, illetve a Tropicarium a pécsi helyszínekhez hasonlóan kombinált jegy megvásárlásával együttesen is megtekinthető, Budakeszin és a Tropicáriumban egész hétvégén elfogadják az éjszakára váltott jegyeket.

A szervezők hangsúlyozták, érdemes a programokra saját elemlámpával is készülni, mert számos helyszín kevéssé vagy egyáltalán nem lesz kivilágítva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik